Elstartolt a Facebook App Center

Nem sokat váratta közönségét a Facebook az alkalmazásközpontjának elindításával. A májusban tett bejelentés után alig egy hónappal már el is érhető a webes, iOS- és Android-platformokon is futó alkalmazásokat felkaroló App Center. A szolgáltatás elérhető a facebook.com asztali és mobiloldaláról is, valamint a fentebb említett készülékek alkalmazásából is – igaz, ez utóbbi még csak az Egyesült Államok lakóinak kiváltsága.

A vállalat tegnap kiadott, hivatalos sajtóközleményéből kiderül, hogy több mint 600 közösségi alkalmazással startolt el az App Center, aminek a repertoárban olyan húzócímek is szerepelnek, mint a Nike+ GPS, a Ubisoft Ghost Recon Commander, a Stitcher Radio, a Draw Something és a Pinterest. A bejelentés további részéből kiderül az, amit már eddig is tudhattunk: a szemünk elé kerülő alkalmazásokat a funkció a saját és barátaink érdeklődési szempontjai alapján válogatja ki, s azok közül is csak azok kerülnek megjelenítésre, amelyek magasabb minősítést kaptak.

A rövid írás végén némi statisztikával bűvölték a olvasókat, ami első sorban inkább a fejlesztőknek szól, de most már minden érdeklődő tudhatja, hogy a több mint 900 milliós felhasználóbázisból havonta megközelítőleg 230 millióan játszanak a Facebookon. Külön kiemelték, hogy a közösségi oldalnak köszönhetően csak májusban plusz 83 millió ember csábult be az Apple App Store-jába. Szintén egy előző havi adat, hogy az iOS-en megtalálható top tízes listáján az első hét, míg a Google Playen az első hat helyen álltak olyan alkalmazások, amikbe integrálva van a Facebook.

Azóta történt