Milliókra hozta rá a frászt a Facebook

Egy morbid hatású szoftverhiba korbácsolta fel a kedélyeket.

Amerikai lapok arról számoltak be, hogy tegnap, péntek délután több millió felhasználó Facebook-oldalán jelent meg egy olyan üzenet, amelyben arra hívták fel a figyelmet, hogy az illetőnek elhunyt egy ismerőse, és emlékezzen rá kegyelettel – magát a fióktulajdonost is halottnak tartotta a közösségi oldal.

R.I.P.
[+]

Alapesetben egy ilyen kondoleáló üzenet akkor jelenik meg, ha egy elhunyt felhasználó rokonai jelzik a halálesetet a Facebooknak, ekkor az adott profiloldalt megemlékező oldallá alakítják át.

R.I.P.
[+]

A közösségi oldal vezetői pár óra elteltével reagáltak, és közölték, hogy egy „szörnyűséges hiba” okozta a hamis üzenetek megjelenését, és megírták azt is, hogy már kijavították.

Azóta történt

  • A Facebook fellép az álhírek ellen

    A közösségi oldal harmadik feleket is bevon az ellenőrzésbe. Az viszont kérdés, hogy a minősítéssel nem erősödik-e fel a bejelentésekkel való visszaélés, a trollkodás.

Előzmények