A barátaink segíthetnek a Facebook-profilunk visszaszerzésében

A Facebook fejlesztői szerint a Trusted Friends (magyarra talán „bizalmas barátok”) név alatt futó szolgáltatással a személyiségünk beazonosítása, valamint a profilunkhoz való (tulajdon)jogunk bizonyítása sokkal egyszerűbbé válik. A cég filozófiája, hogy ha virtuálisan is, de barátaink szociális életünk minden egyes mozzanatának részesei legyenek. Ahogyan azt a blogjukban írják, „ez hasonló ahhoz, amikor nyaralni megyünk, és a lakáskulcsunkat egy barátunkra bízzuk. Válassz egy barátot, akiben a legjobban bíznál akkor, ha segítség kell.”

A szolgáltatás hasznossága akkor mutatkozik meg igazán, ha valamilyen oknál fogva elfelejtjük mind a Facebook-, mind az e-mail fiókunkhoz tartozó jelszavunkat. Ilyenkor ugye a közösségi oldal sem tudja velünk felvenni a kapcsolatot, cserébe szól három barátunknak, akik kapnak egy-egy biztonsági kódot, amit aztán nekünk kell beírnunk a megfelelő helyre. A kelleténél hosszabb folyamat ez, főleg akkor, ha valaki ellopta a profilunkat, de még mindig szerencsésebb, mintha vissza sem kaphatnánk azt. A szeptemberi F8 konferencián megemlítették még azt is, hogy a szintén nem túl távoli jövőben a harmadik féltől származó Facebook-alkalmazások felvételekor egy egyedi kódot kapunk, így az adathalászok dolgát megnehezítendő nem adunk hozzáférést minden adatunkhoz.

Azóta történt

Előzmények