Fogynak a Microsoft haragosai

A Microsoft széles körű megállapodást kötött a multimédiás szoftveréről és előfizetéses online zeneboltjáról ismert RealNetworksszel. A szoftveróriás összesen mintegy 761 millió dollár átutalásával volt képes korábbi elkötelezett ellenségét lelkes szövetségévé változtatni.

A RealNetworks közel két évvel ezelőtt indított trösztellenes eljárást a Microsoft ellen. A cég akkor azt állította, hogy a Windows Media Player szoftver és a Windows operációs rendszer összecsomagolása okolható saját médialejátszó programjainak háttérbe szorulásáért. A korábban kizárólag a RealPlayerre alapozó vállalat – mely oroszlánszerepet játszott a Microsoft elleni európai perben is – később egyre inkább az internetes zene- és játékbiznisz felé mozdult el.

A most tető alá hozott megállapodás nem csupán a bíróságra vitt ellentétek lezárása, hanem egy technológiai együttműködés is egyben. A Microsoft 460 millió dollár készpénzt fizet a cég kárának megtérítésére, és további 301 milliót fordít termékfejlesztési és marketingszolgáltatásokra, többek között arra, hogy az MSN oldalakon és a Messenger üzenetküldő szoftverben népszerűsítse a Rhapsody zeneboltot. Emellett a szoftveróriás vállalta, hogy korábbi riválisa rendelkezésére bocsátja a Windowszal együttműködő szoftverek fejlesztéséhez szükséges platformok és saját digitális jogkezelő technológiái dokumentációját. Az együttműködés a számítógépes játékokra is kiterjed: a Real egy előfizetéses szolgáltatást dolgoz ki az MSN Games számára, és fejleszt majd játékokat az Xbox 360 konzolra is. A RealNetworks egyben vállalta, hogy felhagy a Microsoft üzleti magatartását vizsgáló európai és dél-koreai trösztellenes vizsgálatok támogatásával.

Elemzők szerint a fegyverszüneti megállapodás mindkét cég számára előnyös, hiszen lehetővé teszi számukra, hogy a nagyrészt már eldöntött jogi csatározások helyett fő tevékenységükre koncentráljanak. A Microsoft júliusban 775 millió dollárral engesztelte ki az IBM-et, tavaly 2 milliárd dollárt fizetett a Sunnak, 2003-ban pedig 750 milliót az AOL Time Warnernek, és szerényebb összeggel békítette meg nemrégiben a Novell és a Be szoftvercégeket.

Azóta történt

Előzmények