Frekvenciacsere: holnap Bács-Kiskun megyében

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ma közölte, hogy az Európai Unió határozatának megfelelően, a „digitális hozadék” sáv felszabadítása céljából folytatja a 790-862 MHz-es (UHF 61-69 csatornák) frekvenciatartomány kiürítését. Ennek érdekében az NMHH Bács-Kiskun megyében három digitális földfelszíni televíziós telephelyet illetően négy frekvenciacsere végrehajtását rendelte el. Az Antenna Hungária a frekvenciacseréket 2013. november 19-én hajtja végre, a munkálatok Bács-Kiskun megyét és Tolna megye keleti részét érintik.

Az Antenna Hungária tervei szerint a digitális adók áthangolására a mellékelt táblázatban megjelölt időpontban kerül sor, a munkák miatt néhány órán keresztül szünetel a digitális sugárzás, tehát a MinDig TV és MinDig TV Extra televízió- és rádió-csatornák nem lesznek elérhetők.

nmhh

A frekvenciacserékkel érintett körzetekben a változást követően újra kell hangolni a digitális földfelszíni vevőeszközöket (DVB-T MPEG-4 dekóder vagy integrált televíziókészülék), melyet a digitális adók visszakapcsolása, vagyis 16 óra után kell elvégezni. A készülékek többségénél manuálisan kell elindítani az újrahangolást, amennyiben a néző azt tapasztalja, hogy egyes csatornák nem jelennek meg a csatornalistában.

A frekvenciacserék nem érintik a digitális adók lefedettségi területét, tehát nem szükséges a vevőantenna pozíciójának, irányának megváltoztatása.

A változásokkal kapcsolatban további információ a MinDig TV honlapon (www.mindigtv.hu) és ingyenes telefonszámán: 06-80-90-99-00, valamint a MinDig TV Extra honlapon (www.mindigtvextra.hu) és call center számán: 1211 kapható.

Azóta történt

  • Frekvenciacsere: holnap Észak-Magyarországon

    A változást követően újra kell hangolni a digitális földfelszíni vevőeszközöket, és ezt a digitális adók visszakapcsolása után kell elvégezni.

  • Holnap kezdődnek az utolsó frekvenciacserék

    A munkák utolsó lépéseként nyolc nyugat-dunántúli digitális földfelszíni televíziós telephelyen kerül sor a frekvenciacserékre, melyeket az Antenna Hungária 2013. november 26-án és 28-án hajtja végre.

Előzmények