Több mint száz országban kémkedett a globális kínai hálózat

Egy vasárnap megjelent vizsgálati jelentés szerint kanadai szakemberek egy olyan internetes kémhálózatra bukkantak, melyet jórészt Kínából irányítottak, és segítségével összesen 103 országban 1295 kormányzati, illetve magánszervezetekhez tartozó számítógépet figyeltek meg.

Az Information Warfare Monitor (IWM) által végzett vizsgálat a dalai láma környezetének kérésére indult, mivel gyanúsnak találtak egy programot a rendszerükben. A biztonságtechnikai szakemberek hamarosan rájöttek, hogy egy olyan kémprogramról van szó, mely módot adott arra, hogy a láma bizalmas irataihoz hozzáférhessenek. Arra találtak bizonyítékokat, hogy a kémprogramok, a GhosNetnek nevezett hálózat forrása Kína, ám azonosítani nem tudták az elkövetőket, s motivációjukat sem sikerült felfedni. A kínai kormányzat mindenesetre tagadja, hogy tudott volna a kémhálózatról.

Az IWM (melynek keretében az ottawai SecDev Group, illetve a Torontói Egyetem Munk Központjának kutatói álltak össze) ezek után folytatta a nyomozást, s 10 hónapos munka elvégzése után tették közzé eredményeiket, mely a fenti megállapításokat tartalmazta, vagyis hogy nem csak a dalai láma volt célpont, hanem közel 1300 számítógép világszerte.

 

Azóta történt

Előzmények