Androidra is elérhető az iGO

A navigációs szoftvereket és játékokat fejlesztő Nav N Go Kft. bejelentette, hogy iGO amigo terméke már a Google Android platformján is futtatható. Korábban a vállalat iGO My way alapú alkalmazásai csak Windows Mobile és iPhone környezetben voltak használhatók.

„Az okostelefonok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek mind az egyéni felhasználói, mind vállalati szinten, és ezen eszközök használatának elterjedésével mindenképpen biztosítanunk kell, hogy partnereink versenyképesek maradjanak ezeken a platformokon is. Épp ezért gyorsan reagálunk az igényekre azzal, hogy a támogatott operációs környezetek listáját tovább bővítjük az Androiddal, így most több platformra több megoldást vagyunk képesek nyújtani” – mondta Lukács Andrej, a Nav N Go kelet-európai kereskedelmi vezetője.

A Nav N Go az idén márciusban megrendezett CeBIT-en mutatta be iGO amigo szoftverszériáját Windows platformra, míg az iPhone-alapú 3D-s navigációs megoldás augusztustól kapható. A vállalat nagy várakozással tekint az Android termékek küszöbön álló piacra dobása elé, és hamarosan közzéteszi, mely Android-alapú eszközök számára lesz elérhető az alkalmazás. Akárcsak a korábbi platformokon működő szoftvermegoldások, az Androiddal kompatibilis verzió is biztosítja a 3D-s megjelenítést, a gyors útvonaltervezést, valamint az egyéb már megismert funkciókat – közölték.

A magyar fejlesztő néhány nappal azt követően számolt be az androidos szoftver kiadásáról, hogy a Google bejelentette: Google Maps Navigation néven ingyenes navigációs szoftvert integrál operációs rendszere új kiadásaiba.

Azóta történt

Előzmények

  • A Nav N Go nő a leggyorsabban

    A magyar szoftverfejlesztő négy éve szerepel a feltörekvő IT-cégek listáján, és most megkapta a „Rising Stars” díjat.

  • Pert vesztett a Nav N Go

    A cég egy hazai riválisa ellen indított eljárást, de a bíróság szerint a kifogásolt termék nem másolja az iGO-t.

  • Ingyen csereszoftvert ad a Nav N Go

    A korábbi döntés értelmében ma hivatalosan is bejelentették, hogy ingyen kicserélik az első generációs Nav N Go iGO 8 szoftvereket.

  • Új térképeket tesz közzé a Nav N Go

    A Nav N Go eddig 12 országot lefedő kelet-európai térképcsomagja Ciprus, a Cseh Köztársaság, Szlovénia és a három balti állam térképével egészül ki.