A Google önjáró autói és a bicajok

Különös problémára hívta fel egy amerikai kerékpáros fórumban egy bicajos a figyelmet, melynek aztán a The Washington Post járt utána.

Előzményként meg kell említeni, hogy a kerekes úgynevezett örökhajtós, elterjedt kifejezéssel fixi (fixed gear bike) bicajt használ, mely egyrészt sem váltóval, sem fékkel nem rendelkezik, másrészt speciális hátsó kerekének köszönhetően tolatni is lehet vele. Ezek a kerékpárok különféle trükkökre is alkalmasak, ilyen például a „track stand”, amikor a bicajos a pedálokra felállva, egyensúlyozva, néha röviden előre-hátra gurulva tartja álló helyzetben a járművet, pl. piros lámpánál.

Nos, ez a track stand hozott elő egy furcsa szituációt a texasi Austinban, ahol nemrég kezdődtek meg a Google önjáró autóinak utcai tesztjei. A bicajos és az autó egy olyan kereszteződésben találkoztak, ahol mindenkinek stoptábla volt elhelyezve (four-way stop).

Mind az autó, mind a kerékpáros megálltak, majd – mivel neki volt elsőbbsége – a Google autója elindult. Ám a kerékpáros track standdel várt a sorára, ami rendszeresen apró mozdulatokkal jár, időnként előre-hátra gurulással. És mivel a Google autójában jelenleg egy nagyon érzékeny rendszer van, amely azonnal észleli a tervezett útvonala felé tartó járművet, a következő történt: az autó elindult, a srác megmozdult, az autó befékezett, aztán ezt ismételgették pár percig. A fórumbejegyzés szerint az autóban ülő két mérnök igen jól szórakozott, és közben szorgosan használták laptopjukat.

Tanulságképp levonható, hogy bár a kiforrott technológiájú önvezető autók nagy áldás lesznek a kerékpárosok számára, mivel egészen biztosan a minimálisra csökken a kerékpár-autó balesetek száma, jelen állapotában a szoftver ugyan már rengeteg, a kerékpárosokra vonatkozó speciális információval és megoldással rendelkezik, de még nem elég kifinomult, mivel a track standet nem tudja kezelni.

A Google szóvivője egyébként örömmel fogadta a visszajelzést, és elmondta, hogy ez az értelme a teszteléseknek, hogy az ilyen problémákat feltárják, mivel ezek segítik a további fejlesztéseket.

Azóta történt

Előzmények