A Google fizet a Chrome hibáinak jelentéséért

A Google a múlt héten jelentette be, hogy egy kísérleti jelleggel elindított akció keretében fizetnek azoknak, akik a Chrome böngésző hibáit jelzik a cégnek.

A Chromium Blog bejegyzése szerint minden hibáért 500 dollár jutalmat adnak, ám ha a probléma különösen súlyos vagy különösen trükkös, akkor a díj összege 1337 dollár hibánként (azért pont ennyi, mert a főként az interneten használatos „leet” írásmód szerint magát a leet szót például így is le lehet írni). A kíírás egyelőre nem érinti a Chrome OS-t, csak a Chrome böngészőt, illetve a mögötte álló Chromium projektet.

„Bízunk abban, hogy sok olyan okos ember akad, aki szívesen segít nekünk” – nyilatkozta a kezdeményezésről Chris Evans, a Chrome biztonsági fejlesztéséért felelős vezető.

Hasonló programja a Mozillának is van, akik 2004-ben jelentették be, hogy 500 dollárt fizetnek a Firefoxban, a Thunderbirdben vagy egyéb alkalmazásaikban található kritikus minősítésű sebezhetőségek felfedezéséért.

Ez a kezdeményezés természetesen a becsületes programozókra épít, hiszen egy komoly, még nem ismert sebezhetőségért a bűnözők a feketepiacon akár 30 ezer dollárt is megadnak.

Azóta történt

Előzmények