A Google újabb nagy dobása: jön a Chrome OS

Az Android mellett egy másik, kifejezetten személyi számítógépes környezetbe szánt operációs rendszer fejlesztésén is dolgozik a Google – jelentette be tegnap az internetvállalat. A Chrome OS néven hivatkozott rendszer nyílt forráskódú lesz, és a tervek szerint 2010 második felében válik elérhetővé, elsőként netbookokon.

„Az operációs rendszereket, melyeken a böngészők futnak, egy olyan korban tervezték, amikor még nem létezett a web. Ezért ma bejelentünk egy olyan új projektet, amely a Google Chrome magától értetődő kiterjesztése: a Google Chrome Operációs Rendszert. Ez egy kísérlet arra, hogy újragondoljuk, mi is az operációs rendszer” – írta a fejlesztésről beszámoló, közösen jegyzett blogbejegyzésében Sundar Pichai termékmenedzsmentért felelős igazgató és Linus Upson műszaki igazgató.

A fejlesztés során három fő szempontot tartanak szem előtt: sebesség, egyszerűség és biztonság. A Google szándékai szerint a Chrome OS gyors és „könnyű” lesz, néhány másodperc alatt el fog indulni. A felhasználói felület minimalista lesz – ahogy azt a vállalat webes termékeinél is megszokhattuk –, mert az alkalmazások java része amúgy is az interneten keresztül lesz elérhető. „Ahogy a Google Chrome böngésző esetében, itt is visszamegyünk az alapokhoz, és teljesen áttervezzük az operációs rendszer biztonsági architektúráját, hogy a felhasználóknak ne kelljen vírusokkal, rosszindulatú programokkal és biztonsági frissítésekkel foglalkoznia. Egyszerűen csak működnie kell” – írják.

Egyszerű és gyors

A rendszer x86-os és ARM-platformra is elkészül. „A szoftverarchitektúra egyszerű: a Google Chrome fog futni egy új ablakkezelő rendszerben, a Linux-kernel felett. Az alkalmazásfejlesztők számára a web lesz a platform. Minden webalapú alkalmazás automatikusan működni fog” – magyarázzák a bejegyzésben, hozzátéve, hogy mivel webes fejlesztésekről van szó, az alkalmazások értelemszerűen bármely szabványkövető böngészőben futtathatók lesznek más operációs rendszereken is.

„Sok visszajelzést kapunk a felhasználóktól, az üzenetük világos: a számítógépeknek jobbá kell válniuk. Az emberek azonnal hozzá akarnak férni az e-mailjeikhez, nem akarják a rendszer és a böngésző indulására várva pocsékolni az idejüket. Azt szeretnék, ha a számítógépeik mindig olyan gyorsak maradnának, mint amikor először megvették őket. Azt akarják, hogy az adataikat folyamatosan, bárhonnan elérhessék, és hogy ne kelljen aggódniuk a számítógépük elvesztése miatt, vagy azért, mert nem mentették el a fájljaikat. De ami még ennél is fontosabb: nem akarnak órákat tölteni a számítógépek konfigurálásával, és nyugtalankodni a szoftverfrissítések miatt” – sorolják a Chrome OS-szel kapcsolatos ambiciózus elvárásokat.

A Chrome OS-t kezdetben a netbookokra szabják, az első ezt használó számítógépek a jövő év második felében jelenhetnek meg. A rendszer forráskódját azonban még az idén megnyitják – közölték.

Azóta történt

Előzmények