Nem rajong a Google ötletéért a többi böngészős cég

A Microsoft, a Vivaldi, a Mozilla és a Brave is visszautasították a Google FLoC megoldását.

A Google a FLoC nevű megoldásával szeretné megoldani a magánszféra és a reklámkövetés ellentétéből eredő problémát, azonban lassan minden szereplő kritizálja ezt a technológiát.

Főleg a magánszférára gyakorolt hatások miatt kap kritikákat a FLoC, amely ellen a DuckDuckGo nemrég külön felszólalt.

Most pedig a Microsoft, a Vivaldi, a Mozilla és a Brave is közölték, hogy nem rajonganak a Google ötletéért. A Brave egy blogbejegyzésben rossz irányba lépésnek nevezte a FLoC technológiát, amely szerintük káros a felhasználókra és a magánszférájukra. Részletezték a FLoC követési képességeit és azt, hogyan kezeli a böngészési előzményeket.

Hasonló állásponton van a Vivaldi is, amely szerint a FLoC veszélyes, és ők kiállnak a magánszférával kapcsolatos felhasználói jogokért. Még egy videót is készítettek.

Bár a Microsoft nem fogalmazott ilyen kemény stílusban, de az kiderült a The Verge-nek eljuttatott közleményből, hogy a redmondi cég sem tervezi használni a Google harmadik féltől származó sütiket leváltó alternatíváját. Hasonló állásfoglalást juttatott el a Mozilla is a lapnak.

Azt nem tudni, hogy mi lesz a sorsa a Google fejlesztésének, ha minden más böngészőfejlesztő visszautasítja.

Azóta történt

Előzmények