Mesterséges intelligenciává alakítaná a keresőt a Google

A Google tegnap egy San Franciscó-i sajtótájékoztatón, majd a hivatalos blogjában is bejelentette, hogy több újítást vezetnek be keresőszolgáltatásukban.

Amit Singhal, a Google keresőfejlesztésének vezetője elmondta, hogy távlati céljuk a keresőt egyfajta mesterséges intelligenciává alakítani, ám ehhez még rengeteg problémát kell megoldaniuk. A vezető beszámolt arról, hogy a nagy ívű koncepció megvalósítása érdekében 58 kísérleti projektjük fut, és több mint 530 kisebb változás várható a keresőmotorban.

Az egyik apró, de fontos lépés ezen az épp csak megkezdett úton, hogy a májusban bejelentett intelligens keresési mód, a Knowledge Graph nevű szolgáltatást már nemcsak az Egyesült Államokban lehet elérni, hanem a többi angol nyelvet használó országban is. Ahogy akkor az IT café is beszámolt róla, ez a szolgáltatás igyekszik még inkább személyre szabottá tenni a találati oldalakat, hogy csak egy példát mondjunk, a felhasználó földrajzi helyzete alapján előbbre rangsorolja az adott országban, régióban relevánsabbnak ítélteket. De ez csak egy része a Knowledge Graphnak, ugyanis a kapcsolatok és attribútumok adatbázisa, melyet a válogatáshoz felhasználnak, több mint 3,5 milliárd tételből áll – egyelőre. Jelenlegi állapotában a kapcsolatokat feltáró találatok a találati listától elkülönítve, jobbra jelennek meg.

Egy másik tegnap bejelentett újdonság, hogy integrálták a Knowledge Graphba a Gmailt is, vagyis a keresőoldalon lehet a levelekben is keresni. Ez a szolgáltatás egyelőre csak egymillió amerikai fióktulajdonosnál működik, és alapból nincs aktiválva, ezt a felhasználónak kell megtennie. Sagar Kamdar termékmenedzser elmondta, hogy ez a szolgáltatás egyelőre még viszonylag korlátozott mértékben integrált, ugyanis komoly fejlesztések várnak rájuk, főként a biztonságos megvalósítás terén. Emellett a mobil eszközökön sem jelenik meg, mivel gondjaik vannak az SSL implementációjával, de reményeik szerint ezt is hamarosan megoldják.

gmail

A harmadik fontos bejelentés szerint az iOS-re készített kereső is megkapja hangfelismerést, melyet a Google az Android 4.1-ben mutatott be júniusban a fejlesztői konferencián. A frissítést már benyújtották az Apple-nek, és remélhetőleg napokon belül megkapják a jóváhagyást.

Azóta történt

Előzmények