Graphisoft: Eladó vagy nem?

A Graphisoft SE tegnapi közgyűlésén nem lebbent fel a fátyol: az elnök szavaiból csak az derült ki, hogy valakiket érdekel a szoftvercég, a tulajdonosok esetleg hajlanak is az eladásra, de még szó sincs megállapodásról.

Alapvetően formai okok – az augusztus 21-i szétválás napjára elkészült vagyonmérleg véglegesítése és az új gazdasági törvény által indokolt alapszabály-módosítások – indokolták, hogy tegnap mindkét Graphisoft-cég rendkívüli közgyűlést tartson. A szoftvercég közgyűlése azért volt érdekesebb volt az ingatlanosénál, mert itt egy új igazgatótanácsi tag megválasztására is sor került. Gáti Tamást, a 18 éves graphisoftos múlt után négy éve már független szakembert a régi graphisoftosok (többségében vezető alkalmazottak) javasolták – mint függetlent – a pozícióra.

A korábban irányadó holland és – az immár meghatározó – magyar jog közötti eltérés miatt sor került az opciós program módosítására is. Ugyanis míg a Graphisoft esetében korábban az opciók 10 évre szólóak voltak, s 2–4 év után váltak csak lehívhatóvá, a magyar jog maximum ötéves futamidőt ismer el. A korábban kiadott opciókra nem vonatkozik a változtatás. (A cégnél jelenleg 1 millió 350 ezer már lehívható és 420 ezer még le nem hívható, de már kiadott opcióval számolnak, amellyel szemben mindössze 327 ezer saját részvény áll.)

Részvényesi kérdésére Bojár Gábor megerősítette: a Graphisoft SE igazgatósága nem kapott olyan ajánlatot, amelyet meg kellett volna tárgyalnia, ugyanakkor az nem igazgatósági hatáskör, hogy kinek engedik a cég üzletmenetének tüzetesebb megvizsgálását. Ilyen érdeklődők korábban is voltak, és most is vannak. A cég eddig sem zárta ki, hogy fúziót vállaljon vagy beolvadjon valamely szakmai befektetői csoportba, ha ez a stratégia jobb megvalósítását és részvényesei érdekeit szolgálja. Most annyiban más a helyzet, hogy a Graphisoft mint független szoftvergyártó mérete esetleg nem elegendő az új, ám egyelőre még veszteséges termékben, a Constructionban rejlő lehetőségek kihasználásához.

A közgyűlés napján erőteljes ingadozásokkal ugyan, de a Graphisoft árfolyama ismét átlépte a 2000 forintos határt – a 2040 forintos záróáron a cég (a saját részvényeket levonva, de a lehívható opciósokat hozzászámolva a jegyzett tőkéhez) 23,7 milliárd forintot (90 millió eurót) ért.

Azóta történt

Előzmények