GVH-bírság a kábelcégnek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa szerint az ország nyolc megyéjében kábeltévét és internetet szolgátlató PR-Telecom Távközlési Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. visszaélt erőfölényével, amikor úgy léptette életbe a jelentős többletdíjfizetési kötelezettséggel járó programcsomag-módosításait, hogy arról előzetesen nem kérte ki az előfizetők véleményét. A hatóság ezért a céget 10 millió forintos versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

A GVH álláspontja szerint egy kábeltelevíziós szolgáltató köteles előzetesen megkérdezni fogyasztóit egy olyan programcsomag-változtatás bevezetése előtt, amely számottevő mértékű díjemeléssel jár együtt. Ilyen esetben a gazdasági erőfölényben lévő kábeltelevíziós társaságnak lehetőséget kell adnia előfizetőknek arra, hogy azok a tervezett módosításról véleményt mondhassanak. Amennyiben az előfizetők többsége nemtetszését fejezi ki a tervezett módosítással kapcsolatban, akkor a szolgáltató jogszerűen nem változtathat a csomagkiosztáson, ezzel ugyanis arra kötelezné az ügyfelek nagy részét, hogy egy általuk – azaz a többség által – nem igényelt árut, illetőleg áruelemet megvásároljnanak.

A PR-Telekom a programcsomag módosítása során figyelembe vette a közvélemény-kutató cégek által közzétett általános jellegű információkat a fogyasztói igényekről. A GVH versenytanácsa szerint azonban ettől függetlenül biztosítania kellett volna a lehetőséget arra, hogy az egyes ellátási körzetek fogyasztói közvetlenül is tiltakozhassanak a módosítás ellen, még abban az esetben is, ha az eddigi tapasztalatok szerint az előfizetők csak viszonylag kis része élt ténylegesen ezzel a lehetőséggel. A hatóság ezért döntött a bírság kiszabása mellett.

Azóta történt

Előzmények