Gyarapodik a Google könyvbirodalma

A Google tegnap bejelentette, hogy megállapodott a Kaliforniai Egyetemmel, és a 10 campusból álló intézmény több mint száz könyvtárának anyagából könyvek millióit fogja digitalizálni s teljes egészében kereshetővé tenni adatbázisában. A keresővállalat eszerint folytatja azt a programját, melynek kereteiben tavaly óta már digitalizálnak könyveket a Kongresszusi Könyvtár, az Oxfordi, a Harvard és a Stanford Egyetem, a Michigani Egyetem, valamint a New York-i Közkönyvtár állományából. A mostani lépés csupán azért meglepő, mert az érintett Kaliforniai Egyetem már részt vesz egy könyvdigitalizáló projektben az Internet Archive, a Yahoo! és a Microsoft által is támogatott Szabad Tartalom Szövetség (OCA) égisze alatt. Az egyetem szerint azonban a két projekt – noha bizonyos értelemben egymás konkurensei – jól megfér egymás mellett. Az OCA vezette program – a Google jogi problémáit megkerülendő – csak olyan könyvek digitalizálásával foglalkozik, melyeket már nem véd a szerzői jog, illetve melyeknél a jogtulajdonos kifejezetten kéri a kötet beszkennelését.

A megállapodás értelmében a Google és az egyetem tulajdonába kerül majd egy-egy példány a beszkennelt kötetekből. A vállalat egyébként ezt a gyakorlatot folytatta eddig is: míg a könyvtárakkal megosztotta a digitalizált másolatokat, a külső hozzáférést korlátozza. Például kizárólag a Google Book Search oldalán kereshetők e munkák, semmilyen más internetes keresőben nem, és a jogvédett könyvekből ott is legfeljebb néhány soros részletek tehetők láthatóvá – esetleg a tartalomjegyzék és a címlap –, a teljes mű nem.

Az Internet Archive alapítója, Brewster Kahle kritikus véleményének adott hangot az együttműködési megállapodás létrejöttének hírére. Habár örül annak, hogy a Kaliforniai Egyetem továbbra is részese marad az OCA programjának, kárhoztatta az intézményt állományuk „privatizálása” miatt, mert a Google feltételeinek elfogadása mindenképpen korlátozást jelent: „A könyvtárukat gyakorlatilag egyetlen magáncég kezébe adták. Egy közintézmény vezetése úgy döntött, hogy enged a Google által előírt korlátozásoknak, s ez semmiképpen nem segíti a jövőbeni nyitott könyvtár eszméjének megvalósítását.”

Azóta történt

Előzmények