Még mindig sokan választják az 123456 jelszót

A legrosszabb jelszavak frontján alig változik a helyzet.

A SplashData biztonsági cég saját gyűjtött adatai alapján 2011 óta teszi közzé a leggyengébb, legkönnyebben felfejthető számítógépes jelszavak listáját. A gyűjtés során az Észak-Amerikában és Nyugat-Európában kompromittálódott, nyilvánosságra került jelszavakat vizsgálják meg, ebből adódóan elsősorban az angol nyelvet használó felhasználók kerülnek képbe.

A sok éves tapasztalat alapján mondható, hogy a jelszavaknak kb. 10 százaléka esik a „nagyon gyenge” kategóriába (az „123456” egymaga három százalékot tesz ki), ám ez is milliónyi jelszót – ezzel együtt sebezhető, könnyen feltörhető fiókot – jelent. A lista elemeiben és az éllovasokat illetően 2011 óta alig van változás.

Szerencsés módon ma már a legtöbb alkalmazás és internetes szolgáltatás ügyel arra, hogy kiszűrjék és ne engedjék meg a gyenge jelszavak használatát, ám még mindig szép számmal akadnak olyan (főként régebbi) programok és weboldalak, ahol ezt nem ellenőrzik az első megadáskor.

A 2019-es ranglista:

SplashData
[+]

Előzmények