Átadták a 2011-es Gyurós Tibor-díjakat

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 1997 óta díjazza a Gyurós Tibor-díjjal az informatikai szektorban kimagasló teljesítményt nyújtó cégvezetőket, szakembereket, akik tevékenységükkel az általuk vezetett szervezetet eredményessé tették, és jelentős mértékben hozzájárultak a hazai informatika fejlődéséhez. Idén az IVSZ a díj megújításáról döntött, így a kiemelkedő vezetői munka mellett elismerésben részesítették azokat a vállalkozásokat, projekteket, amelyek az innováció, az értékteremtés terén alkottak példaértékűt az IKT-szektorban. A Gyurós Tibor-díj „Az év menedzsere az infokommunikációban” díj mellett ezért az IVSZ létrehozta a „Az év IKT-projektje” és az „Az év IKT-ötlete/innovációja” díjakat.

A beérkezett pályázatok alapján ezúttal is a szakma elismert szakembereiből és szakújságírókból álló bíráló bizottság döntött a díjazottakról.

A 2011-es év díjazottjai:

„Az év menedzsere az infokommunikációban” díjat Scheidler Balázsnak, a BalaBit Kft. alapítójának és ügyvezető igazgatójának ítélték oda.


Scheidler Balázs

Indoklás: Az 1996-ban alapított BalaBit mára a világ egyik vezető IT-biztonsági szoftverfejlesztő cégévé vált, a régió egyik legdinamikusabban fejlődő technológiai vállalata, 650 ezer vállalati felhasználóval. Scheidler Balázs az Internet Engineering Task Force nemzetközi szabványosítási testület tagjaként aktív szerepet vállal az iparági standardok maghatározásában, a Common Event Expression, az amerikai kormányzati kezdeményezésre létrejött naplószabványosítási testület igazgatótanácsának tagja.

„Az év IKT-projektje”: A Microsec Kft. építette ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elektronikus pénzintézeti megkeresések rendszerét, melynek köszönhetően a bírósági végrehajtás során a végrehajtó elektronikusan aláírt okiratokban keresi meg a pénzintézeteket, hogy felkutassa az adós vagyonát. A rendszer az elektronikus ügyintézésben már megszokott eszközöket alkalmazva biztosítja a hiteles és bizonyító erejű dokumentumok gyors áramlását, a PKI-alapú titkosítás révén pedig teljesíti a bizalmasság elvét is.

„Az év IKT-ötlete/innovációja” díjat ebben az évben még nem ítélték oda.

Innovációs különdíjjal jutalmazott a bíráló bizottság két magyar fejlesztést, amelyek az elmúlt években jelentős nemzetközi sikert értek el:

A Prezi Flash-alapú internetes prezentációkészítő szoftvert 2008-ban hozták létre. A magyar fejlesztők olyan, könnyen kezelhető eszközt alkottak meg, amely lehetővé teszi, hogy egy szinte a végtelenségig zoomolható szerkesztőfelületen igazán kreatív bemutatók készüljenek el.

A LandShark Software Kft. fejlesztése a 4D Anatomy Viewer program az egészségügyi oktatás számára készült eszköz. Segítségével műtétek, anatómiai boncolások szimulálhatók a számítógép képernyőjén. A valós emberi szöveteket valósághűen és rendkívüli részletességben bemutató szimulátor alkalmas arra is, hogy a sebészek felfrissítsék anatómiai tudásukat egy-egy komplikált műtét előtt.

Azóta történt

Előzmények