Hackerek fosztogatták a kínai földrengés adományait

A nagy emberáldozatot követelő természeti katasztrófákat követő gyász és együttérzés időszakában rendszerint segíteni vágyó kormányok, szervezetek és magánszemélyek hada jelentkezik a kár enyhítésére pénzbeli és egyéb adományokkal. Ezzel együtt – különösen az utóbbi években – megszaporodott azon esetek száma is, amikor a jóhiszemű és gyakran igen bőkezű jótékonykodókat félrevezetve egyesek jelentős összegeket csalnak ki az adományozóktól. A múlt heti, az eddigi becslések szerint nagyjából 35 ezer emberéletet követelő kínai földrengés után is felerősödött az országba irányuló karitatív tevékenység, ezzel együtt megjelentek a csalók is, akik új eszközöket is bevetnek céljuk érdekében.

Beszámolók szerint egy kínai hackernek, vagy hackercsoportnak sikerült feltörnie a Vöröskereszt egyik weboldalát, melyen keresztül az adományozók különböző számlaszámokra utalhattak át pénzadományokat. A bűnöző, vagy bűnözők ismert módszerrel dolgoztak: saját számláikra (összesen hat bankszámlát nyitottak négy banknál, három különböző név alatt) irányították át az átutalásokat – azt azonban egyelőre nem tudni, hogy pontosan meddig működött az átirányítás, és ez idő alatt mennyi pénzt sikerült elcsalniuk.

Bár részletes beszámoló egyelőre nem érkezett a történtekről, megfigyelők szerint legalábbis különös, hogy az esetet teljesen belső ügyként kezelik az illetékesek, a kínai hackertámadások eddig ugyanis többnyire külföldi célpontok ellen irányultak, az efféle szociálisan érzékeny témával kapcsolatos, ilyen nagy léptéket felvető internetes csalás ráadásul mindeddig tabunak számított. Mivel a földrengés az olimpiával kapcsolatos botrányok mellett még nagyobb nemzetközi figyelmet irányított Kínára, az ügyet várhatóan kiemelten kezelik majd a helyi hatóságok, az elkövető, vagy elkövetők – ha csakugyan helyiek voltak – ezért alighanem a legszigorúbb büntetésre számíthatnak, ha sikerül lefülelni őket.

Azóta történt

Előzmények