Idén is folytatja hálózatfejlesztését a Magyar Telekom

Két év alatt egymillió további háztartásba jutott el a Telekom széles sávú hálózata – 2017-ben 270 ezer háztartás lefedése a cél.

A Magyar Telekom mai közleményében hálózatfejlesztési eredményeiről és terveiről adott számot. Leírják, hogy a vállalt 2015 tavaszán gyorsította fel új generációs vezetékes hálózatának fejlesztését, melynek során teljes mértékben saját erőforrásra támaszkodva 2015-ben 464 ezer, 2016-ban – az előzetes terveket felülmúlva – újabb 565 ezer háztartásban tette elérhetővé hálózatán a nagy sebességű, széles sávú vezetékes internetet. Így jelenleg már több mint 2,8 millió háztartásra nőtt a Telekom magasabb minőségű vezetékes hálózatának lefedettsége. Ebből közel 700 ezer háztartás gigabitképes optikai hálózattal lefedett, itt az ügyfelek igénybe vehetik az 1000 Mpbs sebességet biztosító NetMánia 1000 szolgáltatást.

A fejlesztések több technológiával országszerte, városokban és kistelepüléseken egyaránt zajlottak (a felsorolás nem teljes körű):

  • 2016-ban befejeződtek Nyíregyháza digitális város alaphálózati fejlesztései, és jelentős fejlesztések történtek többek között Pécsett, Keszthelyen, Mezőkövesden, Cegléden, Baján, Füzesabonyban, Albertirsán, Szolnokon, Sopronban
  • a budapesti agglomerációban Biatorbágy, Szentendre, Pilisszentiván, Pillisborosjenő, Törökbálint, Herceghalom településeken javult nagymértékben a szolgáltatásminőség
  • elért a Telekom optikai hálózata olyan pár száz lelkes kistelepülésekre is, mint Lánycsók, Kőszegszerdahely, Tarján, vagy Villány
  • a tavalyi évben több tízezres volumenben fejlesztett a Telekom Budapesten a III., VIII., XIII. és a XIV. kerületben. A XII. kerületben és a XXI. kerületben a helyi önkormányzatokkal partnerségben épültek a hálózatok, előbbiben több mint 10 ezer, utóbb kerületben 9 ezer háztartás lefedése történt meg. A fejlesztések a XII. kerületben 2017-ben is folytatódnak, év végére a teljes kerületet optikai hálózat fedi majd le

A fejlesztések eredményeképpen az új hálózat legalább 30 Mbps sebességű internetet, az interaktív tévézés lehetőségét, széles TV-csatorna kínálatot, több képernyőn elérhető filmkölcsönzési lehetőséget nyújt az ügyfeleknek.

2017

A vállalat közleménye szerint idén is folytatódik a Telekom hálózatfejlesztése országszerte: 2017-ben 270 ezer háztartás lefedése a cél, amelynek a zöme már gigabitképes optikai hálózattal valósul meg. A saját fejlesztések mellett új lendület visz a folyamatba, hogy a vállalat a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat első két körében 46 járásra vonatkozóan 12,2 milliárd forintnyi európai uniós forrást nyert el csoportszinten legalább 30 Mbps sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére, így az idei célkitűzés egynegyedét már ezek az uniós pályázati projektek adják. A tavaly őszi eredményhirdetést követően azonnal elindultak és időarányosan jól haladnak az európai uniós támogatással megvalósuló hálózatépítések előkészületei: folyik a projektek kiviteli tervezése, sőt van már kivitelezési fázisban lévő projekt is.

A 2017-es kivitelezési munkák január végén, február elején elindulhatnak többek között Vácon, Törökbálinton, Ercsiben, Répcelakon, illetve az uniós támogatással megvalósuló helyszínek közül olyan apró településeken is, mint pl. Gödre, Kokad, vagy éppen Kehidakustány. Kora tavasszal folytatódik a fejlesztés Budapest XII. kerületében is, és intenzív munka kezdődik a II. kerületben, ahol szeptember végéig 10 ezer háztartás lefedését tervezi a Telekom, ezzel csaknem teljessé válik a széles sávú lefedettség a budai kerületben.

Azóta történt

Előzmények