Hét mozgássérült végzős a hálózati akadémián

A Cisco Hálózati Akadémia és a MEOSZ két éve kötött együttműködésének köszönhetően idén hét mozgássérült végzett a négyszemeszteres, azaz két tanéves akkreditált képzésben informatikai hálózati rendszertelepítőként – közölte a Cisco hazai leányvállalata. A második évfolyamban jelenleg is 10 hallgató tanul, így egy év múlva újabb szakemberek végeznek hasonló képzettséggel és esélyekkel. A tananyag előnye, hogy felépítésének köszönhetően távoktatás formájában – internetkapcsolaton keresztül – is oktatható, így hetente csupán egy alkalommal kell a hallgatóknak részt venni a gyakorlati képzésen – a MEOSZ-nál e célra létrehozott laborban.

Dr. Derera Mihály, a MEOSZ távoktatási intézetének igazgatója a közelmúltban egy sajtóbeszélgetésen elmondta: míg Magyarországon az átlagos munkanélküliség 7 százalék körül van, addig a hazai mozgássérülteknek csupán 7 százaléka rendelkezik munkahellyel. A MEOSZ ezért arra törekszik, hogy piacképes szakmai oktatásokat szervezzen tagjai számára.

A Cisco még 2004-ben kereste meg a MEOSZ-t, és ajánlotta fel együttműködését és anyagi támogatását a Hálózati Akadémiai Program beindítására. A távoktatás előnyeit kihasználva indult el az ingyenes képzés, amelyhez a Cisco 3 millió forint értékű eszközökből a mozgássérültek oktatásához megfelelő labort hozott létre.

A képzést a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) oktatói tartották, akik a csoport mellett mozgássérült oktatókat is képeztek, így a következő tanévtől már önállóan folyhat az oktatás a MEOSZ-ban. A diákok a tanfolyamon megtanulják, hogyan kell irányítás nélkül, önállóan telepíteni, üzemeltetni és karbantartani kis- és középméretű – tipikusan 100-150 végpont alatti –, lokális (LAN), nagy távolságú (WAN) és behívásos (dial-up) informatikai hálózatokat a cégek vagy intézmények igényeinek megfelelően.

Előzmények