Hollywooddal egyezkedik az Apple

Az Apple arról tárgyal a hollywoodi filmstúdiókkal, hogy miként kínálhatna filmeket letöltésre az iTunes zenebolton keresztül – írja a szórakoztatóiparra fókuszáló Daily Variety értesüléseire hivatkozva a Reuters. A napilap forrásai szerint még az év vége előtt felkerülhetnek a népszerű internetes áruház kínálatába a mozik, de egyelőre a felek az árakról alkudoznak. Steve Jobs – akárcsak a zenék esetében – egységes árazásban gondolkodik: minden filmletöltésért 9,99 dollárt kérne, míg a stúdiók a kiskereskedelmemben már bevált, rugalmas árstratégiához ragaszkodnak. Azaz lennének „fapados” filmek néhány dollárért, míg az újabb mozikért akár 20 dollárt is elkérnének.

Korábban hasonló vitát folytatott a iTunes sikerétől mohóbbá váló lemezkiadókkal is az Apple, amely a licencfeltételek újratárgyalásakor is ragaszkodott ahhoz, hogy az árak egységesek maradjanak: egy dalért továbbra is 99 centet, egy albumért pedig 9,99 dollárt kelljen kicsengetni a vásárlónak. A kiadók akkor is inkább rugalmas árazást vezettek volna be. Végül azonban maradt az egyszerű árazási modell, amely Jobs szerint a szolgáltatás sikerének egyik titka.

A Reuters úgy látja, hogy az iTunes támogatása logikus lépés lenne a filmstúdiók részéről, hiszen már egyértelműen nyitottak az internetes letöltések irányába, a hallatlanul népszerű Apple-bolttal pedig ez a viszonylag új piac nagyobb lendületet vehetne. Egyelőre sem az Apple, sem a stúdiók nem kívánták kommentálni a napilap értesüléseit.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • How to Dismantle an iPod

    A U2 együttes és az Apple együttműködésének gyümölcse az újabb U2-dizájnú iPod-lejátszó – olcsóbban, mint az előző.

  • A zenéből él az Apple

    Látványosan növelte az iPod-eladásokat és ezzel nyereségét a cupertinói vállalat. A platformváltás terv szerint halad.

  • Megállíthatatlan az iTunes

    Újabb mérföldkőhöz érkezett az internetes zenebolt, amely egyelőre sikert sikerre halmoz. Túl az egymilliárdon.