A HP eladja a webOS-t

A HP komolyan fontolgatja, hogy eladja a Palmtól tavaly 1,2 milliárd dollárért megszerzett webOS operációs rendszert – írta meg több forrásra támaszkodva a Reuters.

A lap úgy tudja, hogy a rosszul futó TouchPad tablet gyártásának leállítása után a HP a Merrill Lynch tanácsadó útmutatásait követve keresi a módot, hogy miképp tudná valamilyen módon visszakapni a befektetett tőkét, és erre jelen pillanatban az értékesítés látszik jó megoldásnak. A források szerint több nagy technológiai cég is érdeklődik az üzletág esetleges áruba bocsátása után (például az Amazon, a RIM, az IBM, az Oracle és az Intel), főként azért, mivel a felvásárlás számtalan nagy értékű szabadalom megszerzését is jelentené, mely a mai perekkel teli, a szerzői jogból komoly bevételeket termelő üzleti környezetben igen nagy érték – maga a HP is emiatt vásárolta meg annak idején a webOS-t.

A HP szóvivője a Reuters értesüléseire csak annyit reagált, hogy a cég keresi a lehetőségeket „a webOS szoftver optimalizálására”, de ennél többet nem akart mondani.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP
  • Palm

Azóta történt

Előzmények