Kiábrándítóak a HTC negyedéves számai

Harmadik negyedéves jelentésének publikálást követően 7 százalékkal – a börze által megszabott napi maximális mértékben – csökkent a HTC Corp. részvényárfolyama a tajpeji tőzsdén. A zuhanás a közzétett számoknak szólt: a tajvani okostelefon-gyártó árbevétele 48, nyeresége pedig 79 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, és mindkét mutató elmaradt az elemzők amúgy is pesszimista várakozásaitól. A forgalom 70,2 milliárd tajvani dollár (2,4 milliárd USD), a nettó profit pedig 3,9 milliárd tajvani dollár (133 millió USD) volt.

Korábban a vállalat a termékhiátusra, a One széria előtti átmeneti időszakra fogta a gyenge teljesítményt, ezzel azonban most nem takarózhat. Azt, hogy nem csupán ez áll az újabban folyamatos forgalomcsökkenés hátterében, megerősítette az a dolgozóknak írt vezetői körlevél, melyet augusztusban a Bloomberg hozott nyilvánosságra. Ebben Peter Csou vezérigazgató azt írta: mindenki csak beszél és meetingeken vesz részt, de a döntések lassan születnek. Le kell számolnunk az innováció útjában álló bürokráciával! – figyelmeztetett.

A HTC annak ellenére gyengén szerepel, hogy a One okostelefon-családról a szaksajtó igen jó véleménnyel volt. Elemzők szerint a vállalatnak nem annyira a termékeivel, mint a imázsával van problémája: a brand népszerűsítésén kellene dolgoznia, ha fel akarja venni a versenyt a szegmenst vezető Samsunggal és Apple-lel.

A HTC a második negyedévben a világ negyedik legnagyobb okostelefon-gyártója volt, de piaci részesedése egy év alatt megfeleződött, 10,7 százalékról 5,7 százalékra apadt. Ezzel párhuzamosan a kínai ZTE a nyomába ért, mindössze néhány tized százaléknyi volt a különbség kettejük piacrésze között.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

  • Tovább zuhant a HTC

    A vállalat közel 10 éve nem jelentett ennyire alacsony profitot, de legalább még mindig nyereséges.

  • Még mindig nincs fordulat a HTC-nél

    Bár a tajvani gyártó a tavalyi év utolsó negyedévét nyereséggel zárta, az csak a Beats Electronics részvények eladásának köszönhető, üzemi szinten 52 millió dollár volt a veszteség.

Előzmények