A világ legkisebb 3D-s világtérképét készítették el az IBM-nél

Az IBM sajtóközleményben tudatta a múlt hét közepén, hogy mérnökeik nanotechnológiai fejlesztések bemutatására létrehozták az eddigi legkisebb méretű háromdimenziós világtérképet: egy sószemcsén, melynek átmérője átlagosan 0,3 milliméter ezer darab férne el ebből a térképből. A megvalósítást az tette lehetővé, hogy egy új technológiával egy igen vékony – a ceruzáénál százezerszer hegyesebb – szilíciumtűvel „faragták” ki a modellt. A kutatók szerint a kifejlesztett eljárás nagy távlatokat nyithat meg az elektronikai, a chipgyártó iparban, az orvostudományban és más területeken.

A technológia lehetőségeit bemutató projekt keretében több 2D-s és 3D-s mintát készítettek különféle anyagokból a kutatók. Megalkották például az Alpok Matterhorn-csúcsának kicsinyített változatát: a 4478 méter magas csúcs mérete a modellben 25 nanométer, az arány 1 : 5 milliárd. A teljes világtérképet egy 22 x 11 mikrométeres polimerre „írták rá”, ebben a méretben az ezer méteres magasság körülbelül 8 nanométernek felel meg.

ibm

A fejlesztés kulcsa a tű, mely 500 nanométer hosszú, csúcsa pedig mindössze néhány nanométeres. A felhevített anyagokon ezzel az eszközzel igen nagy pontossággal lehet dolgozni – a módszer Armin Knoll, az IBM zürichi kutatóközpontjának vezetője szerint szinte kimeríthetetlen felhasználási módokat kínál. Jelen pillanatban 15 nanométeres felbontással tudnak alakítani, de reményeik szerint a pontosságot még tovább lehet javítani, holott már ez is jobb eredmény, mint amit például az elektronsugaras litográfia módszerével el lehet érni, ahol a maximális felbontás 30 nanométer összehasonlíthatatlanul több eszköz és bonyolultabb eljárások mellett. Az IBM kutatói szerint az általuk kifejlesztett technika ötöd-tizedannyiba kerül csak. A kísérletek során két új hordozóanyagot használtak: egy poli(ftálaldehid) nevű polimert, illetve az egy nanométeres, hópehelyhez hasonló molekulákból álló molekuláris üveget, s az áttörés egyik okának épp ezeket tartják.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények