IDF: Otellini a Linux esélyeiről

Az Intel elnöke, Paul Otellini szerint az asztali gépek piacán belátható időn belül nincs arra esélye a Linuxnak, hogy beérje vagy lekörözze a Windowst. „Léteznek figyelemre méltó kezdeményezések, mint például München városának Linux-projektje vagy a WalMart által árusított Lindows- [ma már Linspire, a szerk.] számítógépek. Én azonban nem látom, hogy határozott tendencia lenne a Windowstól való eltávolodás” – mondta tegnap Otellini a dpa hírügynökségnek nyilatkozva.

Otellini, aki a tervek szerint májusban lép az Intel első embere, Craig Barrett helyébe, rámutatott ugyanakkor, hogy a szerverek területén nagyon is fontos projektek alapoznak a nyílt forráskódú operációs rendszerre.

A NASA éppen most építi saját szuperszámítógépét, amely ugyancsak Linux alatt fog üzemelni. Az SGI számítógépeiből álló rendszer, a Space Exploration Simulator világűrbeli missziók szimulálása és űrhajók modellezése mellett abban a vizsgálatban is közre fog működni, amely az emberi tevékenységek éghajlatra gyakorolt hatásait igyekszik felmérni. A rendszerben, amelynek teljesítménye a várakozások szerint a jelenlegi világelső Earth Simulatorét is túl fogja szárnyalni, 10240 Itanium processzor teljesít szolgálatot. „Számunkra kevésbé fontos, hogy a világ legerősebb szuperszámítógépe ismét amerikai kezben lesz” – hangsúlyozta Otellini. „A rendszernek nagy szimbolikus értéke van számunkra, és megnyugtatja a világ nagy vállalatainak IT-vezetőit, akik saját cégükben is hasonló technológiákra alapoznak.”

A 64 bites asztali számítógépek bevezetését illetően az Intel a Microsoftra van utalva. „A Microsoft a Longorn kódnevű Windows operációs rendszert csak 2006-ban dobja piacra. Semmit nem tudunk addig szállítani tehát, amíg nem tartjuk a kezünkben a Longhorn kódjának végleges verzióját” – tette hozzá az Intel vezetője.

Előzmények