Magyar döntősök az Imagine Cup idei versenyén

Ebben az évben is folytatódott az a sorozat, melynek keretében fiatal magyar informatikusok is kivívták a szereplési lehetőséget a Microsoft neves versenyének, az Imagine Cupnak a döntőjében. Idén a szoftverdizájn kategóriában egy csapat, a BitWelders utazhatott Egyiptomba, míg az IT Challenge nevű kategóriában a Csanás nicket használó Sárközi Roland jutott bemutatkozási lehetőséghez.

Sárközi Rolandot sajnos nem tudtuk elérni, ő már korábban kiutazott Egyiptomba, de a BitWelders tagjaival még sikerül beszélgetnünk, közvetlenül indulásuk előtt.

A négyfős csapat (Árvai Zoltán, Fogarasy Tamás, Kóródi Balázs, Pétercsák Richárd) egy humanitárius célokat szolgáló projektet készített, melynek a Moholo nevet adták. Egy olyan nagy tudású weboldalt alkottak meg, illetve dolgoztak ki ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat, melynek célja, hogy segítségével megkönnyítsék az afrikai országok felzárkóztatását a nyugati világhoz. Terveik szerint a Moholo mind a nyugati civil szervezeteket, mind pedig a tenni akaró helyieket segíti, olyan központtá válhat, mely a fejlesztési projektek menedzselését jelentős mértékben megkönnyíti.

A Microsoft budapesti székházában készült interjúnkban a fiatal szakemberek részletekről is beszámolnak.

Az Imagine Cup blogja szerint Sárközi Roland továbbjutott, s holnap derül ki, vajon milyen helyezést ért el, de a BitWelders csapat sajnos nem jutott be a döntő második körébe.

Azóta történt

Előzmények