Piacon a végtelen kapacitású pendrive

A héten megkezdte Infinite USB Memory Drive (IUM) nevű terméke forgalmazását a dubaji székhelyű Infinitec. Az USB-s pendrive-nak látszó és a készülékek által akként felismert eszköz úgy használható nagy kapacitású háttértárként, hogy a felhasználó által írható és olvasható memóriát nem tartalmaz.

A dologban az a trükk, hogy az eszköz a fájlokat egy vele „összepárosított” windowsos számítógép merevlemezéről streameli wifikapcsolaton keresztül. Így válik többé-kevésbé indokolhatóvá a nevében szereplő „végtelen” jelző is: amekkora háttértárral rendelkezik a PC, akkora kapacitás érhető el az IUM-en keresztül is.

A tárolást végző gépre, a médiaszerverre az eszköz első csatlakoztatásakor (pairing) feltelepül egy, a fájlmegosztást menedzselő szoftver, amelyben egyszerűen fogd és vidd módszerrel lehet kijelölni a megosztani akart állományokat, mappákat. A pendrive-ot ezután bármilyen, USB-csatlakozóval rendelkező készülékkel lehet használni – legyen az számítógép, játékkonzol, digitális képkeret, nyomtató vagy projektor –, azok USB-háttértárként fogják felismerni.

E működési elv következménye, hogy az eszköz csak a médiaszerverként funkcionáló windowsos számítógép wifis hatótávolságán belül használható. További kellemetlen mellékhatás, hogy mivel a wifivezérlőt lefoglalja, a háttértárként használt PC-n vezeték nélküli kapcsolaton keresztül nem lehet internetezni. Pontosabban: nem lehet közvetlenül a routerhez kapcsolódva internetezni, csak az IUM-en át, amely képes „közvetíteni” az otthoni wifirouter és a gép között, ez viszont értelemszerűen lassíthatja a pendrive-funkció adatátviteli sebességét.

A129 dollárért árult IUM-et augusztus eleje óta lehetett megrendelni, a szállításokat a cég most kezdte meg, és állítólag nem győzik teljesíteni a rendeléseket.

Azóta történt

  • Pendrive-ok a falban, az utcán

    Egy kezdeti állapotban lévő folyamatos performance, de minden esély megvan arra, hogy olyan sikeres legyen, mint az utcán hagyott könyvek roppant népszerű akciója.

Előzmények