Letölthető a Windows 7 Touch Pack

A Microsoft a héten szabadon hozzáférhetővé tette a Windows 7 érintőképernyő-támogatási képességeinek demonstrálására összeállított ún. Touch Packet. A három játékból és három, eredetileg a Surface készülékhez készített alkalmazásból álló csomag nem új, tavaly májusban jelent meg, de eddig kizárólag PC-gyártók juthattak hozzá. Ők azért kapták meg, hogy előre telepítsék az érintőképernyővel rendelkező konfigurációikra, amolyan technológiai demóként.

A szoftvercég most – legalábbis ez a hivatalos kommunikáció – azért tette mindenki számára hozzáférhetővé a csomagot, mert a felhasználók kérték. A Touch Pack for Windows 7 letölthető a Microsoft letöltőközpontjából. A művelet WAT-ellenőrzéshez kötött, azaz a kiegészítő csak eredeti Windowsra telepíthető.

A csomagban szereplő hat alkalmazás mindegyike a multi-touch, azaz az egy időben több érintést érzékelni képes interfész lehetőségeit mutatja be. A három játék (Blackboard, Garden Pond és Rebound) mellett a fenti videón bemutatott Surface Globe térképalkalmazás, a Surface Collage fényképalbum és a Surface Lagoon képernyőkímélő található meg a pakkban.

Azóta történt

Előzmények