Instant játékok a Messengeren

A kosárra dobálós unaloműző nem várt sikert hozott, ezért a Facebook elindította a chatprogramba épített játékplatformját.

Hónapok óta puhatolózik a Facebook, volna-e igény a felhasználók részéről arra, hogy ameddig várnak barátaik válaszára, elüssék az időt némi gyors játékkal. Ennek egyik állomása volt a kosárpalánkos unaloműző, ami 1,2 milliárd próbálkozásig jutott, illetve a focis célbalövő, ami annyira nem nyerte el az emberek tetszését, így 250 milliónál megállt a számláló.

Tegnap elindult a Messenger Instant Games szolgáltatás, első körben 30 országban (Magyarország nincs köztük), 17 klasszikus játékkal. A HTML5 mobil web standard szerint újraírt címek (például Space Invaders, Arkanoid, Pac-Man, ZooKeeper, Endless Lake) pillanatok alatt betöltődnek, pedig akad köztük olyan, amelyiknek egész komoly grafikája van. A problémát nem is ez, hanem az irányítás jelenti, ami a platformjátékoknál sok esetben lehetetlenné teszi az önfeledt szórakozást.

A korábbi játékokhoz hasonlóan most is a közösségi élményé a főszerep, azaz az elért pontszámokat látják az ismerősök is, lehet versenyezni, új rekordokra törni. Hogy senki ne maradjon ki a dologból, a mobileszközökre optimalizált Messenger Instant Games mellett elindult a Facebook Gameroom letölthető asztali kliens is.


Kellemes címek a választékban [+]

Fejlesztői oldalról egyelőre zárt bétáról van szó, amire jelentkezni itt lehet. Jelenleg nem lehet mikrotranzakciókat fizettetni a felhasználókkal, ez most a beetetési időszak. A Messenger vezetője, David Marcus azt nyilatkozta, a Facebooknál is tudják, hogy a pénz nagy úr, de úgy vannak vele, hogy először szokjanak rá arra az emberek, hogy versengenek egymással, és majd csak akkor kezdjenek el a pénzzel foglalkozni, ha kialakult a közösség.

Azóta történt

Előzmények

  • Unaloműző játékkal frissült a Messenger

    Az Android és iOS kliens is kosárlabdával bővült. Korábban is voltak érdekes akciók, de még mindig az Excel szimulátora a legjobb.