Intel processzorokkal kacérkodik az Apple?

Az Apple Computer tárgyalásokat folytat az Intel processzorainak felhasználásáról – adta hírül tegnap a Wall Street Journal beszámolójára hivatkozva több hírügynökség. A hír – ha igaz – azért lenne szenzáció, mert a Macintosh számítógépeket gyártó vállalat hosszú ideje PowerPC chipeket épít konfigurációiba, és még sosem használt Intel-kompatibilis, ún. x86-os lapkákat. A platformváltásról szóló pletyka azonban nem újdonság: az Apple-t időről-időre hírbe hozzák valamely processzorgyártóval – három éve például annak a lehetősége vetődött fel, hogy az Intel első számú riválisának számító AMD-vel szövetkezett.

A neves gazdasági lap ezúttal – az ügyhöz közel álló, nem megnevezett forrásoktól – úgy tudja, hogy közel a megegyezés, és az Apple mindenképpen vásárolni fog chipeket az Inteltől. Egyelőre csupán az nem világos, hogy mindez szakítást jelent-e a Macekben jelenleg használt PowerPC processzorokat gyártó IBM-mel. A lap szerint a megállapodás révén az Apple – mely hagyományosan jelentős ártöbblettel kínálja gépeit – versenyképesebb árakkal jelenhetne meg a piacon, míg az Intel egy legendás – noha a pc-piacnak csupán apró szeletét bíró – gyártót állítana maga mellé. A felek egyelőre spekulációnak minősítették az értesülést.

Elemzők ugyanakkor valószínűtlennek tartják, hogy az Apple váltana. Többek között azért, mert az Intel-kompatibilis chipek felhasználásával elvesztené kontrollját a Macek felett, és aligha tudná kivédeni a klónok – azaz az olcsóbb másolatok – támadását. A szkeptikusok szerint csupán egy üzleti manőverről van szó, amelynek célja: jobb pozíciót kicsikarni a PowerPC processzorokat szállító IBM-nél.

Azóta történt

Előzmények