Működésképtelenné váltak az Intel SSD-i

Ismét helyreállt a rend az Intel flashmemória-alapú, új generációs SSD meghajtóinak háza táján, miután az X25-M és X18-M típusjelű termékkel kapcsolatos hibát sikeresen orvosolták egy firmware-frissítés keretében. A világcég nagy csinnadrattával harangozta be júliusban a 34 nm-es technológián alapuló, 80, illetve 160 gigabájt kapacitású SSD-ket, mondván, az eszközök lényegesen gyorsabbak lesznek elődeiknél. A termék piacra dobását követően azonban egyre több panasz futott be a vállalathoz friss tulajdonosoktól: a felhasználók rendre arra panaszkodtak, hogy a korábban normálisan muzsikáló meghajtó nem hajlandó működni, de csak miután BIOS-jelszót állítottak be a merevlemeznek.

Gyorsan kiderült, hogy a probléma kiváltó oka a BIOS-ban beállítható merevlemezjelszóval hozható összefüggésbe: az Intel közleménye szerint amennyiben a felhasználó megadott egy tetszőleges karaktersorozatot jelszónak, majd megváltoztatta azt vagy kikapcsolta a funkciót, a számítógép leállítsa és bekapcsolása után azt találhatta, hogy az SSD egyáltalán nem működik.

A hibát szerencsére gyorsan izolálták az Intel mérnökei, de addig is minden X25-M és X18-M terméket lekapkodtak az eladók a boltok polcairól. A vállalat minden korábbi vásárlónak elérhetővé tett egy firmware-frissítést, amely maradéktalanul megoldja a merevlemez-jelszavas problémát. A ismét megvásárolható SSD-k már természetesen tartalmazzák is a javítást.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények