Fogy az internetezők türelme

Türelmetlenebbé tesz bennünket a technológia gyors fejlődése. Egyre kevésbé toleráljuk, ha várnunk kell adatokra, információkra, a mindennapokban használt készülékeink reakciójára. Vegyünk csak elő egy régebbi, buta telefont vagy egy első generációs iPod touchot például: a felhasználói felület néhány száz milliszekundumos késlekedése, amire annak idején fel sem figyeltünk, ma idegborzolóan hat.

A New York Times összeállítása helyzetképet ad arról, hogy ma hol tart a türelmünk. A lap újságírója felidézi, hogy a BASIC programozási nyelvet kitaláló Kemény János és Thomas Kurtz 1963-ban még tíz másodperces válaszidőt célzott meg az általuk a New Hampshire állambeli Dartmouth College-ben beüzemelt időosztásos számítógép esetében. A tapasztalataik azt mutatták ugyanis, hogy ennél hosszabb várakozásnál szertefoszlik az az illúzió a központi komputerre csatlakozó terminálok felhasználóiban, hogy egy saját számítógépen dolgoznak.

Ma a tíz másodperc egy örökkévalóságnak tűnik. A Forrester Research egy 2009-ben készült tanulmánya arra jutott, hogy az internetes vásárlók jellemzően két másodpercig hajlandóak várni egy webbolt betöltésére, három másodpercnél a többség továbbáll. Három évvel korábban ugyanez a piackutató még négy másodperces türelmi időt regisztrált ennél az internetezői körnél.

A cikkben megszólaltatott Google-szakértő szerint ha az internetről beszélünk, már nem is másodpercekben, hanem milliszekundumban – a másodperc ezred része – fejezhető ki a válaszidő iránti érzékenységünk. „Tudat alatt az ember nem szeret várakozni. Minden milliszekundum számít” – állítja Arvind Jain, akit a lap csak az internetvállalat sebességgurujaként aposztrofál. A mai tapasztalatok szerint 250 milliszekundummal már versenyelőnyre lehet szert tenni: ha egy oldal ennyivel lassabban töltődik be egy konkurensénél, ritkábban fogják látogatni az internetezők.

Persze a türelem függ a felhasználástól is. Ma a weboldalak jó része multimédiás tartalmakat is megjelenít, ezekre hajlamosabbak vagyunk várni, mint például a keresési találatokra, de a platformtól is függ a kitartásunk. A Google mérései szerint telefonon egy weboldal átlagos betöltődési ideje kilenc másodperc, míg számítógépeken hat, az Egyesült Államokban pedig 3,5. De a Google vagy a Microsoft keresője kategóriákkal gyorsabb, kevesebb mint egy másodperc ad találatokat.

Az internetvállalatok és -szolgáltatók eközben folyamatosan azon dolgoznak, hogy a türelmetlenségünket kiszolgálják, hogy a felhasználói élmény mindinkább lagmentes legyen. Ezt a célt szolgálják egyebek mellett a hálózati fejlesztések, az adatközpontok tervezett elhelyezése meg a késleltetést csökkentő különféle szoftveres és hardveres megoldások.

Előzmények