Internetadó: még a miniszter sem tudja, mi lesz

A kormany.hu weboldalon néhány perce vált elérhetővé annak a közvetlenül dél előtt tartott sajtótájékoztatónak a felvétele, melyen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter számolt be a kormányülés legutóbbi eseményeiről.

Habár az előre megadott téma is – Intézkedések az áfacsalások visszaszorítása érdekében – jelezte, hogy nem a tegnapi, legnagyobb visszhangot kiváltó internetadóról lesz szó, az biztosra volt vehető, hogy egy helyszínen lévő újságíró, amennyiben módja lesz rá, mindenképp rákérdez erre is.

Így is történt, és az origo.hu munkatársa feltette a valószínűleg legfontosabb kérdést: tervezik-e limit bevezetését a kivetendő adónál? (Vagyis, hogy magánfelhasználóknál, illetve cégeknél lesz-e olyan felső értékhatár, amelynél többet nem lehet elszámolni egy előfizetőnél.)

Varga Mihály becsületére legyen mondva, hogy válaszolt – legalábbis megpróbált. Ám egyenes választ nem adott, mivel azt közölte, hogy egyeztetésre hívta az érintett szervezeteket, szolgáltatókat, hogy a szabályozás részleteiről megállapodjanak.

Természetesen felmerül a kérdés: nem fordítva kellett volna-e? Először egyeztetni, majd utána elkészíteni a törvényjavaslatot.

A kormányszóvivő szerint egyébként nem ez volt a mai utolsó sajtótájékoztató, ma délután, este még várható legalább egy.

Azóta történt

Előzmények

  • Elképesztő és hihetetlen az internetadó felbukkanása

    Az Információs Társadalmi Érdekegyeztető Fórum közleményben tiltakozik az internetadó jelenlegi formában történő bevezetése ellen.

  • Internetadó – Útdíj a digitális országúton is?

    A BDO Magyarország álláspontja szerint az internetes adó általános bevezetése jelentős hátrányokat okoz a társadalom és a gazdaság számtalan területén, ugyanakkor messze elkerüli az adó bevezetésének valódi célját: az interneten jelentős bevételeket elérő vállalkozások megfelelő adóztatását.

  • Az internetadó rezsinövelés / Az internetadó anti-gazdaságfejlesztés

    Az internetadó tovább mélyítheti a Magyarországon egyébként is jelentős digitális szakadékot, nehéz helyzetbe hoz minden magyarországi vállalkozást, az internet-előfizetések árának növekedéséhez vezet – fogalmaz közleményében az IVSZ.