Íriszszkennert építene fényképezőgépeibe a Canon

Íriszalapú azonosítással akadályozná meg a digitális fényképek eltulajdonítását a kamerapiac egyik vezető gyártójaként jegyzett Canon. Az új védelmi rendszer – melynek szabványosítási kérelmét a napokban adták be az illetékes hivatalnak – a fotós egyedi biometrikus azonosítójával látná el a fényképet, ám hogy pontosan milyen formában, az egyelőre nem tisztázott.

A szabványbejegyzési kérelemből annyi mindenesetre kiderül, hogy a Canon egy második optikát szerelne a fényképezőgép keresőjébe, amely infravörös fénnyel tapogatná le a fotós íriszét, és azt valamilyen formában eltárolná a képen. John Daugman, az íriszfelismerés rendszerének feltalálója a BBC kérdésére úgy vélekedett, hogy a Canon eljárása praktikus okokból várhatóan az írisz mindössze 500 bájtos matematikai kódját „szövi” majd bele a képfájl kódsorába, nem pedig az íriszről készült teljes fényképet. Ez a fajta digitális vízjel a szakember véleménye szerint a kiolvasó algoritmus ismerete nélkül gyakorlatilag felfedezhetetlen lenne egy hatalmas méretű raw fájlba kódolva.

Daugman szerint a Canon elgondolása ígéretes ugyan, de – főként a kezdeti időszakban – nem mindenki számára jelenthet védelmet a fényképlopások esetén. A keresőbe szerelt íriszszkenner ugyanis komoly többletköltségeket jelenthet a kamera előállításánál, igaz, a professzionális, illetve tehetősebb amatőr fotósok rendszerint bőkezűbben áldoznak az apparátusra, ráadásul jellemzően az ő szerzői jogaikat sértik legtöbbször a képtolvajok.

Nem ez lenne egyébként a Canon első olyan technológiája, amelynek alapja, hogy a fényképezőgép „visszanéz” a keresőből a fotósra: a vállalat tizenhat éve dobta piacra a világ első szemvezérelt autófókuszt használó fényképezőgépét (EOS 5/A2), mely a szemfenékre „lőtt”, amúgy szintén infravörös fénysugár visszaverődéséből képes volt megállapítani, hogy a szem a kép mely részletére fókuszál, majd ez alapján tudta utasítani az autofókuszrendszert az élességállításra.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az íriszletapogatásra alapozó, a fényképeket biometrikus azonosítóval ellátó első fényképezőgépek mikor jelenhetnek meg a boltokban.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Canon

Azóta történt

Előzmények