Ismét nyílttá válhat a verseny az MCI-ért

A Qwest Communications International Inc. 8 milliárd dollárra tervezi emelni az amerikai távolsági távközlési piac második legnagyobb cégére, az MCI Inc.-re tett korábbi, 7,3 milliárd dolláros ajánlatát. Az egykor WorldCom néven működő MCI korábban már úgy döntött, hogy a legnagyobb amerikai távközlési vállalat, a Verizon Communications Inc. 6,8 milliárd dolláros ajánlatát fogadja el, mivel a részvényesek hosszú távon a Verizonnal való egyesülést ítélik biztatóbbnak, és létre is jött a megállapodás az akvizícióról (NAPI Gazdaság, február 15., 5. oldal). A Qwest, akárcsak a Verizon, saját részvényeket, készpénzt és osztalékot ígér az MCI-ért, amely több mint 150 ezer kilométeres hálózattal rendelkezik és a világ 140 országába juttatja el az internetet.

Az új ajánlat nyomán ismét nyílttá válhat a verseny, mivel az MCI hat legnagyobb részvényese közül három már közölte, hogy kevesli a Verizon által ígért összeget. Az elemzők szerint mindazonáltal csekély az esélye annak, hogy a korábbi döntés megváltozik, inkább arról van szó, hogy a Verizontól is újabb, kedvezőbb ajánlatot várnak. A részvények 11 százalékával rendelkező trió egyik tagja, Bruce Berkowitz szerint ha a Verizon valóban az iparág "ékkövének" tekinti az MCI-t, fizessen érte drágakőhöz méltó árat.

Azóta történt

Előzmények