Biztonságosan juthatnak előre fizetős SIM-kártyához az Ukrajnából menekülők

Az Ukrajnából érkezők a hátrahagyott vagy más irányba útnak indult családtagokkal való kapcsolattartásban is támogatásra szorulhatnak.

Egy friss veszélyhelyzeti kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a szolgáltatók úgy lássák el a menekülőket előre fizetős SIM-kártyákkal, hogy azok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe – tájékoztatott keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Mint írják: több mobilszolgáltató jelezte, hogy előre feltöltős SIM-kártyákat osztana az Ukrajnából menekülőknek. A kezdeményezés azzal a biztonsági kockázattal jár, hogy a megsegítettek beazonosíthatóságának hiányában a kártyák rossz kézbe kerülhetnek, akár súlyos visszaélésekre is alkalmat teremthetnek. A terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló nemzetközi erőfeszítésekhez igazodva a magyar előfizetők évenkénti adategyeztetésre kötelesek, ha előre fizetős SIM-kártyát használnak.

A veszélyhelyzeti rendelkezések a kockázatok mérséklése érdekében kimondják, hogy a menekülőknek kiosztott SIM-kártya a közeli hozzátartozók kivételével harmadik személy részére nem adható át – fogalmaz az ITM közleménye. A szolgáltatóknak rögzíteniük kell az előfizető nevét, állampolgárságát, születési idejét, nemét és bemutatott okmánya azonosítóját. Az adategyeztetés az általános szabályoktól eltérően kizárólag személyesen végezhető el. Ha az előfizető nem tudja magát, kilétét saját okmánnyal igazolni, azt a menekültügyi eljárásban kiadott dokumentummal is megteheti. A szolgáltató az így kiosztott SIM -kártyát azonban csak 168 órás időtartamra aktiválja, a további aktiváláshoz ismételten egyeztetni kell az adatokat.

Azóta történt

Előzmények