Karcsúsít a Graphisoft

Öt évvel a reménykeltő Cymap-akvizíció után eladja a brit céget – illetve azóta már a Graphisoft HVAC (fűtés, szellőzés és klíma szoftvereket gyártó) üzletágát – a magyar szoftvercég. A vételár jócskán elmarad az eredeti 400 ezer fontos befektetéstől, ám a Graphisoft idei éve ettől függetlenül jónak ígérkezik.

Nem volt túl sikeres a Graphisoft számára az 1999-ben meghirdetett és másfél év alatt mintegy 8 millió eurót felemésztő akvizíciós stratégia. A féltucatnyi cégből, illetve részesedésből csupán kettő váltotta be az akkori reményeket. Az 1–2 millió márka közötti vételárért (a fiatalabbak kedvéért: 0,5–1 millió euró) megszerzett német Wiekers vevői végeredményben megérték ezt az összeget, a kör azóta ArchiCAD-ot és ArchiFM-et használ. Még sikeresebb volt a létesítménygazdálkodási szoftvereket készítő és forgalmazó bostoni Drawbase, amellyel azóta a Graphisoft USA értékesítő céget is egyesítették.

A két sikeres befektetés ugyanakkor nem kompenzálta a négy másikon elszenvedett veszteségeket, amelyek szerepet játszottak a Graphisoft 2001–2003-as rossz szériájában. Az 1999 decemberében megvásárolt Cymapot a Graphisoft – mint azt bejelentette – a Cymap-szoftver disztribútorának, a Nagy-Britanniában bejegyzett Aceri UK Ltd.-nek értékesítette. Az Aceri – mint Bojár Gábor elnök a NAPI Gazdaságnak elmondta – a Cymap termékének angliai disztribútora, a céget részben volt cymaposok alapították. Az Aceri mérsékelt áron vette át a Cymapot, ám ez a Graphisoft számára mégis jelent némi nyereséget, mert a befektetést már leírta. A Graphisoft számára a vételárnál is fontosabb volt – hangsúlyozta az elnök –, hogy biztosítva lássa eddigi vevői megszokott kiszolgálását a jövőben is.

A Cymap fűtési, hűtési és klímarendszerekhez gyárt szoftvereket, ennyiben ezek jó kiegészítőinek tűntek a Graphisoft ArchiCAD-jához. Az évek során azonban kiderült, hogy míg a szoftverek egy része minden építészeti programhoz adaptálható – ezeket ma is megkapják az ArchiCAD vevői –, a Cymap fő specialitása, amely az adott helyiségekhez szükséges teljesítményszámításokat biztosítja, meglehetősen országspecifikus. Ezt a tevékenységet egy kisebb, de a helyi piacot jól ismerő cég eredményesebben tudja folytatni, mint a Graphisoft.

A Cymap eladásával a Graphisoft akvizíciós története lezárult. A szaldó ugyan negatív, de ezt az 1999–2000-ben a szoftverágazatba invesztálók majdnem mindegyike elmondhatja magáról. A Graphisoft akkori akvizíciós stratégiájában nagy szerepe volt az akkori befektetői elvárásoknak – főleg az elemzők lelkesedtek az újabb és újabb "sztorikért" –, azóta viszont kiderült, hogy a cég inkább az organikus növekedésben erős.

Ez – ha lassan is – már a számokon is meglátszik. A cég a 2001-es mélypont (4 millió eurós veszteség) után 2002-ben 2,2 milliós veszteséget, 2003-ban már ennél nagyobb (2,6 millió eurós) nyereséget könyvelt. Az idei első félév 2,2 millió euró profitot hozott. A harmadik negyedév ugyan – mint az utóbbi négy évben mindig – az idén is gyengébb lesz a többinél, de negyedik az ArchiCAD szeptember végén piacra dobott 9.0-ás verziójának köszönhetően jónak ígérkezik. Összességében az év végére az elemzők 3,2–3,5 millió eurós eredményt várnak a cégtől. Ez ugyan még mindig elmarad az 1999-es budapesti tőzsdei premier évében elért 5,5 milliótól, de a papír P/E mutatója (a várható eredménnyel számolva 17) szinte soha nem volt még ilyen alacsony.

Azóta történt

Előzmények