7,5 millió forint kártérítés illegális szoftverek miatt

A Nagykanizsai Városi Bíróság tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt ítélt el a nyár végén egy 56 éves nagykanizsai férfit, akinek számítógépén 72 jogtulajdonos 222 szoftvere is megtalálható volt illegális másolatban – közölte ma az egyes szoftvergyártók érdekeit képviselő Business Software Alliance (BSA). A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) számítógépes bűnözéssel foglalkozó osztályának nyomozása révén kézre került családapa a PC-n olyan felvételeket tárolt, amelyek 18. életévüket be nem töltött személyeket, gyermekeket, „a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon” ábrázolták. A gépen és egyéb adathordozókon összesen 1146 kiskorúról találtak pornográf felvételeket. A bíróság a vádlottat a nyár végén egy év hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A gyermekpornó miatt lefoglalt számítógépen és CD-ken, DVD-ken a rendőrök nemcsak pornográf képeket, hanem kalózszoftvereket is találtak nagy számban. A 72 jogtulajdonos összesen 222 programja között számos játékprogram és egyéb szoftver mellett nagy értékű, professzionális tervezői alkalmazások is szerepeltek, így a bíróság összesen 7 506 100 forint kártérítés 60 napon belüli kifizetésére kötelezte a vádlottat. A fenti összegen túl az eljárás közel hétszázezer forintra rúgó költségét is a nagykanizsai férfinak kellett megfizetnie.

A kártérítés kifizetése érdekében a bíróság az ügyészség indítványa alapján a vádlott tulajdonában álló családi házát zár alá vette, amelyet a kártérítés megtérítése után oldott csak fel. A vádlott a házra jelzálogkölcsönt vett fel, hogy a 7,5 millió forintot ki tudja fizetni – áll a BSA közleményében.

Azóta történt

Előzmények