A Facebook támogatja az európai újságírást

A Facebook Újságírói Program és az Európai Újságíró Központ pénzügyi alapot hoz létre a helyi sajtó támogatására a koronavírus-válság idején.

Az amerikai nagyvállalat közleményében hangsúlyozza, hogy a sajtó munkatársai rendkívüli körülmények között dolgoznak, hogy folyamatosan tájékoztassák az embereket a COVID-19 járvány idején.

Mivel az emberek a helyi újságírókhoz fordulnak, hogy fontos információkat kapjanak arról, hogyan lehet megvédeni barátaikat, családjukat és közösségeiket, ezeket az újságírókat különösen súlyosan érinti a jelenlegi gazdasági válság – fogalmaznak.

Ezért a Facebook Újságírói Program (FJP) és az Európai Újságíró Központ (EJC – egy nonprofit szervezet, mely Európa-szerte számtalan kiadóval működik együtt) bejelentették az Európai Újságírás COVID-19 Támogatási Alapot, hogy segítsenek az európai újságíróknak a fontos történetek megírásában, amikor mindannyiunknak a legnagyobb szüksége van rájuk.

Az EJC-nek eljuttatott 3 millió dolláros gyorssegéllyel a Facebook a leginkább rászoruló, kis-, és közepes méretű médiumok és újságírók munkáját támogatja a járvány által legfőképp sújtott európai országokban annak érdekében, hogy segítse működésüket és a koronavírussal kapcsolatos tudósításaik fennmaradását a helyi közösségek számára.

Az EJC meghatározott kritériumok alapján dönt arról, hogy ki kap finanszírozást és a Facebooktól függetlenül kezeli a támogatásokat, tehát egy támogatás megítélése nem függ attól, hogy egy hírmédium milyen mértékben használja a Facebook eszközeit és termékeit. A támogatás felhasználható olyan kezdeményezésekre, mint például egy dedikált koronavírus-hírlevél elindítása, fizetések emelése, több szabadúszó újságíró felvétele vagy közösségi csoportok, helyi szintű adatjelentések, online események és egyéb, hasonló kezdeményezések létrehozása.

A Facebook e kötelezettségvállalásának gerince egy 100 millió dolláros pénzügyi alap, amellyel a vállalat kifejezetten a hírmédiát támogatja a COVID-19 járvány alatt. Ezen kívül a vállalat egymillió dolláros támogatást nyújt helyi hírek előállítására, egymillió dolláros támogatást nyújt a tényeket ellenőrző szervezetek számára, és további egymillió dollárral támogatja a Nemzetközi Tényszerűség-ellenőrző Hálózatot (International Fact-Checking Network). Az FJP mostanáig összesen 300 millió dollárt fordított az újságírók támogatására világszerte, változatos témákat lefedő hírprogramok és együttműködések keretében.

Azóta történt

Előzmények

  • Prohardver az új koronavírus ellen

    Aki szeretne, a Folding@home használatával beszállhat a gyógymód kutatásába – akár a PH! színeiben is!