Kovács Kálmán, mi az istenről beszélsz?

(IT.news szubjektív)

Ezen a héten tartjuk az infobiztonság hetét. Feltehetően ez a fontos információ minden kedves olvasónkhoz eljutott. Vagy mégsem? Pedig az it-biztonsági hét kiemelt pontja a mai. Az informatikai biztonság napja. Ja, hogy erről sem tetszett hallani? Pedig ma délelőtt vagy ötszázan nyomorogtunk a MOM Park mozijában az ingyen üdítőt szürcsölgetve, a potya könyvet olvasgatva. És eközben hallgathattuk a szakminisztert, amint magyarázza az OECD-bizonyítványt. Úgymint csak azért lettünk szinte tökutolsók az internetelérési árak versenyében, mert nálunk bruttó áron számoltak, mindenhol máshol nettóban.  No meg a következő tíz évben az információs társadalom legfontosabb kihívása az informatikai biztonság megteremtése lesz, ettől függ, hogy mennyivel nőhet a jövőben az internetezők száma. Érdekes, mi? De ez még csak a kezdet volt. Jött a marketingesek ámokfutása…

Mert mi is ez a kis magyar it-biztonsági nap? Tetszenek emlékezni arra a jelenetre a Ponyvaregényből, amikor Travolta és Samuel L. Jackson egymás nemi szervének orális kényeztetéséről beszél? Na ez a rendezvény pont erről szólt. Úgymint: jöjjünk össze, mi mindannyian, akik azt állítjuk magunkról, hogy csináljuk az informatika biztonságát. Mutassuk meg, hogy a mi termékünk csinálja ezt a biztonságot. Igaz, hogy az általam mélyen tisztelt Bruce Schneier egyszer valami olyasmit írt: a biztonság nem termék, hanem folyamat és mentalitás. De sebaj. Együtt vagyunk, és megmutatjuk egymásnak, hogy létezünk. Öltöny-nyakkendőben, céges képviseletben, és dönthetünk arról, hogy az integrált szekuriti wörkfló melyik elemét installáljuk a periméter difenszbe.

Pedig ennek a napnak és ennek a hétnek nem erről kéne szólnia. Hanem arról a 3 millió magyar internetezőről (információ Kovács Kálmántól), aki gyakorlatilag azt sem tudja, hogy mi az a vírus vagy a spam, hogy hogyan tud ellene védekezni. Finnországban ezen a napon az újságok címoldalán szerepel a téma, háztartások milliói kapnak tájékoztató füzeteket. Magyarországon még az it-biztonságot tudatosítani hivatott honlapot sem említi senki – ezt amúgy a www.baratsagosinternet.hu oldalon lehet elérni. Ez a nap nem azokról szól, akik a legnagyobb veszélyt jelentik az internetre. Azaz nem rólunk szól. Sajnálom, hogy így alakult. De egyszer talán egy hozzáértő ember hasbaakasztás nélkül be tudja mutatni a Fókuszban és az Aktívban 3 perc alatt, hogy mit is csinál egy vírus, ami megfertőzte a gépünket. Talán egyszer fontos lesz az a sokat emlegetett felhasználói tudatosság is. Talán. Ha majd Magyarország Nyugat-Európa keleti része lesz, és nem a balkán északi fele.

- K -