Kit is vett őrizetbe tegnap a brit rendőrség?

Tegnap számoltunk be arról, hogy az FBI és a brit rendőrség három szervezetének együttműködésével letartóztattak egy brit állampolgárt a Playstation és az Xbox rendszerei ellen karácsonykor indított túlterheléses támadás miatt folyó nyomozás során. A 18 éves férfit nem messze Liverpooltól, otthonában vették őrizetbe, de a hatóság nem nevesítette az illetőt, csak annyit közöltek, hogy hackelés kísérlete, illetve „swatting”, azaz hamis riasztások miatt tartóztatták le.

A pénteki tudósítás után nem sokkal a neves biztonsági szakértő, Brian Krebs is reagált blogjában a beszámolókra. Krebs arról ismert, hogy egyfajta „fejvadászként” minden lehetséges forrást felhasznál arra, hogy ismert vagy általa felfedezett hackerakciók elkövetőit azonosítsa, és ezeket az adatokat (esetenként feltételezéseket) publikálni is szokta blogján. A kutatást a karácsonyi támadás után is megindította – azt érdemes tudni, hogy az akcióért felelősséget vállaló Lizard Squad tagjai (akik után Krebs már jó ideje nyomozott) az ő oldalát is célba vették.

Friss írásában Krebs két, a rendőrséghez közel álló forrásra hivatkozva állítja, hogy a letartóztatott fiatalember neve Jordan Cameron, akit többféle nicknéven is ismernek: „Jordie,” „EvilJordie”, „GDKJordie”. Cameron szívesen adta ki magát a neten egy chicagói afro-amerikai banda tagjának (ezt egy olyan interjúból lehet tudni, amelyet a Lizard Squad tagjai adtak tavaly). A feltételezést az is megalapozza Krebs szerint, hogy Jordie Twitter-fiókjában a letartóztatás bejelentés óta nem volt aktivitás, és ez a sokat szövegelő férfitől szokatlan.

Azt lehet tudni Jordie-ról, hogy az FBI nyomozása szerint ő és két társa felelősek több hamis iskolai riasztásért és bombariadóért az Egyesült Államokban, és a hivatalos iratok szerint Jordie tagja volt egy 16-18 éves fiatalokból álló bandának, amely ISISGang-nek hívta magát.

Ezek után Krebs kitér egy friss hírre, mely szerint a karácsonyi támadást egy olyan infrastruktúrát használva hajtották végre, mely több ezer feltört otthoni routerre alapult: ez onnan derült ki, hogy valaki feltörte a Lizard Squad egyik weboldalát, ahol szervezték a támadásokat, illetve hozzáféréseket árultak. Krebs megszerezte a felhasználói adatbázis egy másolatát, ahol több mint 14 ezer regisztrált felhasználó adatai szerepeltek egyszerű szöveges formában.

Lizard Squad Krebs

A rendőrök egyébként korábban elfogták, illetve kikérdezték már a Lizard Squad két tagját, egy brit és egy finn fiatalembert. Krebs forrásai szerint Jordie nem volt meghatározó tagja a csoportnak, viszont a swatting és a bombariadók miatt súlyos büntetésre számíthat.

Azóta történt

Előzmények