Lemondana-e az internetről, hogy spóroljon?

Az Egyesült Királyság legnagyobb távközlési szolgáltatója, a BT október végén egy internetes felmérésben arról kérdezte meg az embereket, hogy a romló gazdasági helyzetben esedékes nadrágszíj-húzás során milyen szolgáltatásokról és termékekről lennének hajlandóak lemondani. Mint kiderült: az alkoholt és a ruhavásárlást a britek java része szívfájdalom nélkül feladja, a széles sávú internethez viszont ragaszkodnak.

A megkérdezettek 57 százaléka mondta azt, hogy internet nélkül nem tud élni, miközben a fontossági sorrendben második helyre szorult gyümölcsöket és zöldségeket 43 százalék nem hajlandó nélkülözni. A felmérésből az is kiderül, hogy a csokoládéról, az alkoholról és az új ruhákról is szívesebben lemondanak a britek, mint a mobil- és vezetékes telefonjukról. Utóbbiakhoz 37, illetve 27 százalék ragaszkodik.

„A kommunikációhoz való ragaszkodás nem annyira abszurd, mint első hallásra gondolnánk. A széles sáv a spórolás számtalan lehetőségét kínálja: az interneten fel lehet kutatni a legjobb árakat, meg lehet szabadulni a felesleges holmiktól, nyereményjátékokban lehet részt venni, vagy fizetségért cserébe ki lehet tölteni olyan kérdőíveket, mint ez is” – magyarázta az eredményeket a BT által megkeresett szakértő, Alvin Hall.

A felmérés persze nem céltalanul született. A távközlési vállalat azt szerette volna tudatosítani vele, hogy a háttérbe szoruló vezetékes telefonálással – főleg a mobilos irányba alacsony percdíjakat biztosító Mobile Saver csomaggal – is lehet spórolni. Az adatok viszont azt mutatják, hogy az emberek számára egyértelműen fontosabb a mobil, és ezen a gazdasági krízist meglovagolva is nehéz lesz változtatni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • BT

Azóta történt

Előzmények