Letölthető a Firefox 2 újabb bétája

Tegnap a Mozilla Corporation kiadta a Firefox 2 böngésző második béta-változatát. Rossz hír azonban, hogy az új verzió végleges változata megjelenésének pontos dátuma – miután két hete szeptember végéről október végére tolták ki – ismét bizonytalanná vált, ma már semmiféle hosszabb távú bejegyzés nem szerepel a fejlesztők ütemtervében, akik már csak szeptember 19-ig látnak előre: ekkorra remélik az első kiadásra jelölt változat (RC1) megjelenését. Az ezt követő mérföldkövek – összesen három RC van tervbe véve a végleges változat előtt – ütemterve, úgy tűnik, teljesen képlékeny, így szinte biztos, hogy az október végi megjelenés nem lesz tartható.

A csalódott felhasználók vigasztalódhatnak viszont a második bétában (is) megtalálható új funkciókkal. Ezek közé tartozik a kezelőfelület átfazonírozása, amely – mint a fejlesztők írják – a használhatóság javítását szolgálta és szolgálja majd az újabb tesztváltozatokban is. Immár elérhető a beépített antiphishing szűrő is, amely megvédi a felhasználókat a becsapós weboldalaktól, mégpedig úgy, hogy megvizsgálja, a meglátogatott szájt szerepel-e az ismert adathalászoldalakat nyilvántartó feketelistán. A feketelista azonban a béta 2-ben még messze nem teljes, egyelőre csupán a funkciót tesztelik.

Tovább javítottak a keresési lehetőségeken is. Például a belső keresődobozban is megjelennek az ún. keresőszótippek– ez a funkció a keresőcégek adatbázisai alapján a mobilokban megszokott prediktív szövegbevitelhez hasonlóan tesz javaslatokat a gépelés során. Továbbfejlesztették a tabok kezelését is: már minden fülhöz tartozik egy „bezár” gomb; a böngésző a linkeket új tabokban és nem új ablakokban nyitja meg; több tab kezelhető, mint amennyi a képernyőre kifér, ilyen esetben a megjelenő navigációs nyilakkal lehet lépkedni köztük.

Működik az állapot-visszaállító funkció is, amely például egy kiterjesztés telepítése miatti újraindítást követően automatikusan visszaállítja a legutolsó állapotot – beleértve a folyamatban lévő letöltéseket is –, egy esetleges lefagyás után pedig felajánlja ennek lehetőségét. Már a korábbi tesztverziókban is megtalálható volt, de említésre érdemes újdonság a helyesírás-ellenőrző: ez a funkció főként azokat hozhatja lázba, akik szeretnek terjedelmesebb fórumhozzászólásokat írni. Az elgépelt szavakat a szoftver pirossal húzza alá.

Azóta történt

Előzmények