Lezajlott az ACM–ICPC programozóversenyének országos döntője

2006. október 29-én négy helyszínen párhuzamosan rendezték meg az ACM–ICPC (Association for Computing Machinery – International Collegiate Programming Contest) programozóverseny országos fordulóját a Szegedi, a Debreceni és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, illetve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A BME laborjaiban a korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Villamosmérnök- és Informatikushallgatók Egyesülete (MAVE) segítette a lebonyolítást. A versenyt a BME Számítástudományi és Információelméleti Tanszéke és az Egyetemi Informatikai Szolgáltató Központ segítségével rendezték meg, szakmai támogatója a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT).

A világ legnagyobb programozóversenye 1970-ben indult Texasból, a Baylor egyetem helyi rendezvényeként. Idén már 84 ország több mint másfélezer egyetemének 5600 csapata kvalifikálta magát a regionális válogatókba, a döntőbe pedig csak a világ legjobb 75 csapata juthat be. A szabályok minden fordulóban azonosak, a verseny hivatalos nyelve az angol. A háromfős csapatoknak öt óra áll rendelkezésükre, hogy minél többet megoldjanak a nyolc algoritmuselméleti és számítástudományi feladatból. Mivel csapatonként csak egy számítógép áll rendelkezésre, a tagoknak papíron és fejben is jól kell tudniuk programozni. A megoldásokat automatikusan értékeli ki a központi szerver, melynek működését a szakmai zsűri folyamatosan felügyeli.

Az országos versenyre a feladatokat, akárcsak tavaly, Dr. Marx Dániel (BME) és Dr. Horváth Gyula (SZTE) állította össze, a főszervezők idén is Benedek Balázs és Haidegger Tamás voltak. Az országos nyertes a 45 induló csapatból az ELTE egyik egysége lett, megelőzve négy BME-s társaságot. Egyetemenként a legjobb három csapat vívta ki magának a jogot a nemzetközi regionális döntőn való részvételre.

Az idei verseny közép-európai regionális fordulóját is a Műegyetemen rendezik a MAVE közreműködésével november 17–19. között, melyen több mint 55 csapat vesz részt, Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország egyetemeiről. A versennyel egybekötve egy közép-európai innovációs találkozót is megrendeznek a felkészítő tanárok és a hazai szakmai érdeklődők számára, hogy a régió szakemberei jobban megismerhessék egymást.

Azóta történt

Előzmények