Óvják, védik a Linuxot

Egy technológiai vállalatok alkotta konzorcium – sorai között olyan tagokkal, mint az IBM, a NEC, a Novell vagy a Philips – tegnap jelentette be, hogy új kezdeményezést kívánnak útjára indítani a nyílt forráskódú szoftverek védelmével kapcsolatban, mivel állítólagos szabálytalanságokra hivatkozva több, bizonytalan eredetű szoftverszabadalmakat birtokló cég támadja rendszeresen a nyílt forráskódú szoftverek felhasználói közösségét anyagi nyereséget remélve.

Az újszerű projekt Linux Defenders néven nemrégiben indult honlapjára várja a független nyílt forráskódú fejlesztők szoftvereit a világ bármely pontjáról. A beérkezett munkákat a stáb jogászai és szoftvermérnökei lektorálják, segítséget nyújtanak azok formázásában, átdolgozásában, majd észrevételeiket egy „védelmi publikációban” dokumentálják. A Linux Defenders tagjainak munkái alapján kidolgozott tanulmányt később elküldik az IP.com weboldalra, amelyet az egyéni szabadalmi hivatalnokokon kívül az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala is használ az újonnan védjegy alá helyezendő kezdeményezések vizsgálatára.

E módon az ide kerülő publikációk alapján egyfajta „megelőző csapást” lehetne mérni azokra, akik bizonyítottan nem saját kútfőből igyekeznek szabadalmi tanúsítványt kérni vélt szellemi termékükre. Gondoljunk csak egy olyan újításra, amely széleskörűen ismert, mindössze senki sem vette eddig a fáradságot arra, hogy az előírt módon bejegyeztesse; a folyamat ugyanis kétségkívül időigényes, jogászok munkáját igényli, valamint az illetékek miatt meglehetősen költséges is.

Keith Bergelt, a kezdeményezés mögött álló Open Innovation Network konzorcium vezérigazgatója a projektet egyfajta „szabadalmi pajzsként” definiálja. A program mögé felsorakozott a nyílt forráskódú szoftverek felhasználói közösségének védelméért kardoskodó San Franciscó-i Linux Foundation, és a New York-i Software Freedom Law Center is.

Azóta történt

Előzmények