A hackertrolloknak végleg elment a maradék józan eszük is

A szakmai körökben már eddig is megvetett, magukat „hactivistának” nevező LulzSec-tagok megrészegülhettek sikereiktől, mivel a Twitteren bejelentették, hogy egy általuk megadott telefonszámon fogadják a kívánságokat, vagyis kérésre bárkinek a weboldalát megtámadják, a szolgáltatás megbénításához szükséges túlterheléses támadást indítanak ellene. A telefonálót egy rögzített üzenettel egy magát Pierre Dubois-nak nevező ember fogadja, a körzetszám ohioi – de nem valószínű, hogy ez a valódi földrajzi helyet takarja.

A május óta ismert LulzSec jelenleg is roppant aktív, meghirdették a Titanic Takeover Tuesday nevű eseményt, melynek során több, játékokkal foglalkozó oldalt vettek célba – a pörgő hírek alapján úgy tűnik, jelen pillanatban is akcióznak.

Ha eddig lettek volna is kétségek, a pornóoldalak látogatói adatainak nyilvánosságra hozatala még a hackervilágban tájékozatlanokat is meggyőzhette, hogy a csoport őrült garázdálkodása mögött semmiféle elvet nem fedezhetünk fel. Valóban hűek a névhez (az internetes szlengben a „lulz” a „lol” – laugh out loud; hangosan felnevet - változata), vagyis egyszerűen poénból csinálják azt, amit, mert szórakoztatja őket. Az igaz, hogy meglovagolták bizonyos mértékig a mostanában tapasztalható hackelési/crackelési hullámot, ez hozta meg nekik az ismertséget. Ám jelentősen különböznek a bűnözőktől, a crackerektől, mivel úgy tűnik, nem akarnak pénzhez jutni a tevékenységükkel, de nem is ideológiai megfontolások vezetik őket. Arról nem is beszélve, hogy komolytalanságuk, illetve az elkötelezettség hiánya eleve kizárja őket a valódi hackerek, a különféle mániákkal rendelkező biztonsági szakemberek köréből. Valójában azokhoz a vírusírókhoz hasonlíthatóak, akik puszta élvezetből készítenek kártékony programokat.

Az internetes támadások problémája egyre súlyosabb, ráadásul különféle indíttatású csoportok hasonló módszereket alkalmaznak, ezért is gondolták úgy a Cnet munkatársai, hogy röviden összefoglalják a mostani ügyek szereplőiről a legfontosabb tudnivalókat. A lap forrásai szerint a LulzSec az Anonymous renegátjaiból alakult, és a Fox tévé X Factor műsora honlapjának feltörése (ez valóban az volt, személyes adatokhoz jutottak hozzá) óta jó pár akciót hajtottak végre – bevallottan poénból. A tevékenységük, céljaik, módszereik – feltehetően az igen laza szervezettségnek is köszönhetően – roppant zavarosak és ellentmondóak.

Annyi bizonyos azonban, hogy már a jelenlegi törvények alapján is bűncselekményeket hajtanak végre, s ez még inkább így lesz, ha a tervezett amerikai és európai kiberbűnözés elleni szigorítások életbe lépnek.

Azóta történt

Előzmények