Magyar cégénél fejleszt a Tyco

A technológia teljes megújítása mellett tovább növeli magyar cégének fejlesztő- és termelőkapacitását az elektronikai áramkörök és alkatrészek gyártásával foglalkozó amerikai Tyco-csoport. A bicskei székhelyű Tyco Electronics EC Kft. gazdasági vezetője, Gurmai Károly elmondta: a közelmúltban egy kétéves, 200 millió forint értékű fejlesztési programba kezdtek, részben a versenyképesség növelése, részben a nyugat-európai gyárakból átkerülő termékek gyártása érdekében. Ennek keretében olyan, úgynevezett ólommentes forrasztásra térnek át, amely megfelel a 2006-tól bevezetendő uniós előírásoknak is. A fejlesztés keretében elsősorban új kemencéket és huzalforrasztó berendezéseket vásárolnak. A beruházás megvalósítását a Smart program keretében a gazdasági tárca 100 millió forinttal támogatta.

A tavaly már 6,5 milliárd forint nettó árbevétel mellett mintegy félmilliárdos nyereséget elérő társaság gazdasági vezetője hozzátette: a folyamatosan növekvő feladatok ellátása érdekében idén legalább 25 dolgozóval növelik a létszámot, az árbevételük pedig várhatóan meghaladja majd a 7,1 milliárd forintot. A bicskei gyártóbázist egyébként még 1996-ban hozta létre a Siemens, amely nem sokkal később az egyik müncheni gyára teljes termelését idetelepítette. Aztán a Tyco Electronics, illetve annak müncheni cége 1999-ben megvásárolta a Siemens integrált áramköröket gyártó üzletágát, s vele együtt a bicskei társaságot is.

Előzmények