Távozott a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója

A cég ma közölte, hogy az 2010. április 21-én bejelentett szervezetátalakítással párhuzamosan megszűnik a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatósága. A csoport kommunikációs igazgatójának pozícióját 2009 februárja óta betöltő Varga Mihály 2010. május 31-ével, szerződésének lejártával távozott a cégtől.

A vállalat közleménye elismeri azt, hogy Varga Mihály nevéhez fűződik az „egy vállalat” szemlélet mentén kidolgozott egységes kommunikációs stratégia, amely jelentős és mérhető eredményeket hozott a „T” márkához kapcsolódó fenntarthatósági tevékenység és társadalmi szerepvállalás kommunikációjában.

Azóta történt

Előzmények