Márciusban nem patchel a Microsoft

A Microsoft 2003 vége óta minden hónap második keddjén teszi elérhetővé a termékei biztonsági hibáit befoltozó javítócsomagokat. Márciusban azonban – negyedszer az ún. „foltozó kedd” rendszeresítése óta – elmarad a havi frissítés. Nem azért, mert nincs mit patchelni, hiszen a cég programozói több ismert – többek között az Internet Explorert, az Office 2007-et és a Windows Vistát érintő – biztonsági rés befoltozásán dolgoznak; hanem azért, mert még nem készültek el.

A szoftvervállalat már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a javítócsomagok tesztelése néha elhúzódhat, és így egyes hónapokban – ilyen a mostani is – előfordulhat, hogy nem jelenik meg biztonsági frissítés. Legutóbb 2005 szeptemberében történt meg, hogy nem adtak ki biztonsági javításokat.

Általános frissítések azonban érkeznek most is. Fontos update-ként jön több javítás is a Windows Update szolgáltatásokhoz, és kiadják a rosszindulatú szoftvereket eltávolító ún. Malicious Software Removal Tool legfrissebb változatát is.

Azóta történt

Előzmények