Hivatalos: másfél év múlva jöhet a Windows 7

Bill Veghte
Bill Veghte (Fotó: Microsoft)

A Microsoft megint megerősítette, hogy az egyelőre Windows 7 kódnéven ismert következő Windows-generáció kiadását 2010 januárjában tervezi. Most Bill Veghte, a szoftvervállalat vezető alelnöke beszélt – pontosabban írt – erről egy, az üzleti ügyfeleknek és partnereknek címzett, de később nyilvánosságra hozott levélben, amelyben az operációs rendszer különböző verzióval kapcsolatos tervekről ad felvilágosítást. „Azt mondtátok, hogy szeretnétek egy rendszeres és kiszámítható megjelenési ütemtervet a Windowshoz. Nos, azt tervezzük, hogy a Windows 7-et nagyjából 3 évvel a Windows Vista 2007. januári megjelenése után adjuk ki” – írja

A vállalatvezető egyben azt is ígéri, hogy az új operációs rendszer nem okoz majd annyi fejfájást, mint a Vista, amely a kompatibilitási problémák miatt az üzleti szférában a vártnál lassabban terjed. „Azt is tudomásunkra hoztátok, hogy nem szeretnétek olyan inkompatibilitási nehézségekkel találkozni a következő Windowsban, mint amilyenek a Windows Vista esetében előfordulhattak. Ezért a Windows 7-et ugyanarra az alapra építjük, mint a Windows Vistát, így azok a pénzek, amelyeket akár ti, akár a partnereitek a Vistára fordítottak, a Windows 7 megjelenését követően sem vesznek el. Az a célunk, hogy problémamentes átállást biztosítsunk a Windows Vistáról a Windows 7-re” – zárja a Vistával kapcsolatos gondolatait.

Korábban Steve Ballmer Microsoft-vezér maga is elismerte, hogy a lelkesedés a kurrens Windows iránt a vállalatok körében nem olyan viharos, mint remélték. „A Vistában sok olyan változtatást vezettünk be a biztonság javítása érdekében, amelyek miatt részben feláldoztuk a kompatibilitást. Hosszú távon ez jó befektetés, rövid távon néhány ügyfelünk számára fájdalmas. Ezért is adjuk meg a lehetőséget a vállalati ügyfelek számára a Windows XP-s downgrade-re” – mondta erről egy hónappal ezelőtti, másról emlékezetessé vált budapesti látogatásán. Igaz, hozzátette, hogy ma már egyre többen választják üzleti környezetben is a Vistát.

A levélben Veghte ír még a Windows XP kivezetésével kapcsolatos tudnivalókról és a Vista tervezési filozófiájáról is. Amint arról korábban lapunk is beszámolt: a Windows XP-t a Microsoft a mai nappal kivonja a kereskedelmi forgalomból, ezt követően sem dobozos, sem OEM-változatban nem vásárolható meg a korosodó, 2001-ben bemutatott operációs rendszer, egyedül a kisebb rendszerépítők – azok a számítógép-összeszerelők, amelyek nagykereskedelmi forrásból szerzik be az előtelepítésre szánt szoftvert – juthatnak hozzá még fél évig, illetve az új termékkategóriának számító, olcsó netbook és nettop gépekre telepíthetik a gyártók 2010-ig. Az operációs rendszer harmadik szervizcsomaggal (SP3) frissített változatait azonban – függetlenül attól, hogy Home, Media Center vagy Professional kiadásról van szó – egészen 2014-ig támogatja Microsoft, eddig járnak a termékhez biztonsági javítások.

Azóta történt

Előzmények